Vágólapra másolva!
Saját bevallása szerint sem tudott megbirkózni azzal a feladattal a Magyar Síszövetség, hogy a versenyzők számára is érthetően írja ki a téli olimpiára való kijutás feltételeit, és átláthatóan bonyolítsa le a kvalifikációt. Azt tartották szem előtt, hogy a magyar csapat ne égjen nagyot Szocsiban. Úgy alakult, hogy eközben egymás ellen fordult két jó barátságban lévő sífutó, Papp Ildikó és Simon Ágnes.

A Magyar Síszövetség a múlt csütörtökön még úgy határozott, hogy a biatlonban és sífutásban is kvótát szerző Szőcs Emőkét indítja mindkét sportágban a február 7-én kezdődő téli olimpián. Döntését később megváltoztatta, és a Szőcs utáni két legjobb, az olimpiai szintet egyaránt teljesítő magyar sífutó, Papp Ildikó és Simon Ágnes közül az utóbbit választotta – annak ellenére, hogy Kovács Barnabás szövetségi kapitány Pappot javasolta. Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere – oda valósi Papp Ildikó –, hétfőn közölte: szerinte a döntés jogtalan volt, ezért kész az ügyészséghez fordulni.

Két olyan sportoló került egymással szembe, akik eddig nemcsak jóban voltak, de az elmúlt két évben egy autóval utaztak a versenyekre, rendszerint együtt edzőtáboroztak, egy szobában aludtak. „Azt hittem, hogy barátnők vagyunk, de kiderült, hogy ő nem mindig volt velem őszinte. Mindig azt mondta, hogy mellettem szeretne kijutni, nem azt, hogy helyettem. Ha barátnők lettünk volna, nem mond ilyet, szerintem végig átvert, és ki akart túrni engem” – mondta az Origónak Papp Ildikó.

Simon Ágnes nem tudja hova tenni a történteket. „Megértem Papp Ildikó keserűségét, de azt nem tudom elfogadni, hogy a riválisát támogatók azt hangoztatják, én sokkal rosszabb versenyző vagyok nála. Mindent megtettem a pályán, többet versenyeztem, mint Ildikó, de ő úgy gondolja, hogy kitúrtam a helyéről. Sajnos nagyon erős emberek vannak körülötte, akik megvezették a versenyidőszak alatt, és irányítják most is. Örülök, hogy kijutottam, de azért nem könnyű úgy kimenni egy olimpiára, hogy mindenki utál itthon.”

Simon Ágnes megérti Papp Ildikót, de közben mégsem Forrás: Simon Ágnes

Simon Ágnes azt is mondta, a konfliktus alapja az, hogy a magyar szövetség a válogatási szabályokat nem határozta meg pontosan. A kiírás szerint az a versenyző utazhat Szocsiba, akinek több a FIS-pontja (a FIS a Nemzetközi Síszövetség), de szerinte nem volt egyértelmű, hogy az összes (1,5, 5 és 10 kilométer) táv eredményeinek átlagát kell nézni, vagy csak a két hosszabb távét. Úgy gondolja, Papp azt hihette, hogy csak a hosszabb távok átlaga számít majd, ezért el sem indult sprintben.

„Nemcsak nem volt világos, hogy mely versenyek számítanak majd, de a kiírás azon pontja sem teljesült, hogy ha két versenyző közel áll egymáshoz pontszámban, akkor válogatót kell kiírni. Pedig éppen ez lett volna a megoldás” – magyarázta Simon.

Volt egy kis vezetői hiba

Kaszó Klára, a magyar szövetség elnöke az Origónak elismerte, hogy nem kezelték jól a helyzetet. „Lehetett volna olyan döntést hozni, hogy csak kettőjüket versenyeztetjük egymás ellen. Kovács Barnabás szövetségi kapitánynak és a mellé segítőként felkért Bereczki Brigittának kellett volna ezt kidolgoznia. Itt valóban történt egy kis vezetői hiba, de tanultunk ebből” – mondta az elnök. Szerettük volna megtudni erről Kovács Barnabás véleményét is, de ő nem akart nyilatkozni.

Papp Ildikó ezzel szemben úgy véli, egyértelmű volt a válogatási rendszer, ezért nem érti, hogy miért nem ő indulhat Szocsiban. „Nagyon jól tudtuk, hogy a döntés alapja a megszerzett FIS-pontok száma lesz. Arról nem volt szó, hogy lenne jelentősége, hogy valaki sprintben vagy hosszabb távon szerzi a pontokat, nekem pedig több pontom van” – magyarázta.

Papp Ildikó szerint Simon Ágnes végig átverte őt Forrás: Papp Ildikó

A hivatalos válogatási szabályzat (letölthető innen) valóban nem írja elő, hogy mely távok átlagát kell figyelembe venni, csak FIS-pontokról van szó benne. Tartalmazza, hogy a szövetségi kapitány megversenyeztetheti az indulásra esélyes sportolókat, de csak lehetőségként. A kapitány ráadásul még egy ilyen párharc után is részben szubjektív szempontokat (hozzáállás, megbízható versenyzés, jövőbeni várható eredmények) vehet figyelembe annak eldöntéséhez, hogy kit terjeszt fel.

A szabályzat utolsó mondata pedig világossá teszi, hogy a szövetség elnöksége minden korábbi versenyzői erőfeszítést és szakmai állásfoglalást felülírhat, ha úgy látja jónak. "A válogatási kritériumoktól indokolt esetben az elnökség (a szövetség vezetőinek véleményét is figyelembe véve) eltérhet" – ebből az is leszűrhető, hogy a végső döntés formailag nem támadható. Annál is kevésbé, mivel azóta a Magyar Olimpiai Bizottság kijelölte az utazó csapatot, a sportolók letették az olimpiai esküt.

Kaszó Klára szerint a szövetség figyelembe vette, hogy míg Papp Ildikó kizárólag a hosszabb távon szerzett olimpiai kvótát, így csak 10 kilométeren indulhatna az olimpián, addig Simon a sprintben is indulási jogot szerzett, és ott jobban helytállhat. „Arra semmi szükségünk, hogy 10 kilométeren elinduljunk, és lekörözzék a magyar versenyzőt. Nem akarjuk, hogy megismétlődjön a 2006-os olimpia” – mondta Kaszó Klára, utalva arra, hogy a torinói játékokon az azóta öttusában csapatvilágbajnok Gyenesei Leila 10 kilométeres sífutásban csúnyán lemaradva a 69. helyen végzett, majd a célban elájult.

Bolt sem fut 5000-et

Papp Ildikó azt hangoztatja, hogy 20 versenyből 18 alkalommal legyőzte Simont, ám ez az esetek 90 százalékában 5 kilométeren történt, ez viszont nem olimpiai táv. Tíz kilométeren kétszer versenyeztek egymás ellen, egyszer-egyszer nyertek. Simon ugyanakkor megjegyezte: ő rendszeresen elindult a hétvégi versenyeken sprintben, így másnap, a hosszabb távon neki már volt egy nap a lábában, ezért is tudta őt a mindig frissen versenyző Papp legyőzni. „Állandóan kérdeztem tőle, hogy miért nem indul sprintben is. Nem tartottam fairnek, hogy mindig úgy vert meg, hogy én fáradtabb voltam, mert az előző nap is versenyeztem” - vetette fel Simon Ágnes.

„Erre egyszerű a válasz, nem vagyok sprinteralkat, ezt ránézésre megmondhatja bárki. Ez olyan, mintha a 100 méteres síkfutásban világcsúcstartó Usain Boltnak azt mondanák, hogy induljon el 5000 méteren” - mondta Papp Ildikó. Szerinte riválisa szeret arra is hivatkozni, hogy a világranglistán jobb helyen áll, de „sprintben negyedannyian indulnak, mint a hosszabb távokon”. Papp Ildikó a világranglista 881. helyén áll, Simon Ágnes az 562. a rangsorban.