Vágólapra másolva!
Douchev-Janics Natasát gerincsérvvel operálták - adta hírül a Graboplast-Győr. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos hosszú ideje bajlódott lumbágóval, utólag tudta meg, hogy a számára egy arany és egy ezüstérmet hozó nyári vébén is sérvvel versenyzett.

Janics problémái 2012-ben kezdődtek, majd tavaly nyáron még rosszabb lett a dereka, többször is volt orvosnál.

A különféle kezelések mellett abban bízott, hogy nem kell sokat kihagynia, egészen december közepéig, ám utána a tatai erőfelmérő már "pocsékul sikerült", az úszásnál pedig érezte, hogy nem tud úgy elrugaszkodni, ahogy korábban.

A mostani műtét során stabilizálták a gerincoszlopát, a csavarok mellett egy titán implantátumot is beillesztettek. Az operáció jól sikerült, a gyógyulási idő azonban egyénfüggő, így egyelőre nem lehet tudni, hogy a 19-szeres világbajnok mikor sportolhat újra.

"Nem siettetünk semmit, hiszen a riói olimpiáig két és fél év van még hátra" - mondta Kadler Gusztáv, a Graboplast-Győr szakosztályvezetője.

Douchev-Janics Natasa tavaly a világbajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet szerzett, a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett Európa-bajnokságon pedig két arany- és két bronzérmet nyert.