Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmeztette a norvég sífutókat, amiért a szombati versenyek során gyászszalaggal a karjukon álltak rajthoz. A női 15 km-es üldözéses versenyt megnyerő, immáron négyszeres olimpiai bajnok Marit Björgen és társai ezzel fejezték ki együttérzésüket csapattársuknak, Astrid Jacobsennek, akinek bátyja pénteken váratlanul elhunyt.

Mark Adams médiaigazgató elismerte, hogy levelet küldött a norvégoknak, de annak tartalmát nem részletezte, csupán azt mondta, szerinte ezzel az ügyet lezártnak lehet tekinteni.

A Norvég Olimpiai Bizottság főtitkára, Inge Andersen értetlenül állt az eset előtt, és úgy nyilatkozott, nem érti a NOB-ot. "Emberek vagyunk, és azt hiszem, ez egy megfelelő mód kifejezni a gyászunkat egy ilyen tragikus helyzetben. Ez egyfajta terápia, és a tisztelet jele."

A NOB korábban is határozottan tiltotta a gyászkarszalagot, a 2006-os torinói játékokon a magyar küldöttség az akkor elhunyt magasugró olimpiai bajnok Csák Ibolya emlékére akart így felvonulni és emlékezni, ehhez azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem járult hozzá.

A NOB egyébként betiltotta a sisakmatricákat is, amelyeket az ausztrál snowboardos Tora Bright felhívására néhány sportoló szeretett volna elhelyezni a fejvédőjén a két éve tragikus balesetben elhunyt kanadai Sarah Burke tiszteletére, aki az olimpia egyik legnagyobb esélyese lett volna freestyle-ban.