Vágólapra másolva!
Mindhárom magyar versenyző elvérzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres selejtezőjében a téli olimpián.

A legközelebb Liu Shaolin Sándor állt a továbbjutáshoz, azonban a lehető legkisebb különbséggel, egy ezreddel lemaradt a francia Thibaut Fauconnet mögött. A két versenyző között a célfotó döntött.

A 2006-os torinói olimpián ötödik, azaz pontszerző helyen zárt Knoch Viktor és Béres Bence egyaránt hatodik, azaz utolsó lett a futamában. Knoch a második futamban indult, s bár a táv feléig az élmezőnyben haladt, a hajrára elfáradt, nem tudta tartani a lépést az élen haladókkal, s az utolsó körben, az ötödik helyen haladva elesett, így be sem fejezte a futamot.

Béres a 13 körös verseny elején még tartani tudta a tempót az első három helyen haladó ellenfelével, a hajrára azonban neki is elfogyott az ereje, végül hatodikként ért célba.

Minden hatfős futamból az első három jutott tovább. Liu Shaolin a 20., Béres a 33., Knoch a 34. helyen zárt a 36 fős mezőnyben.

Keszler Andrea nem jutott tovább a nők 500 méteres versenyszámának selejtezőjéből. A táv egyetlen magyar indulója villámrajtot vett futamában, két körig az élen is állt, de jóval esélyesebb brit, orosz és japán ellenfeleivel nem bírta tartani a tempót a hajrában, így negyedikként ért célba. A futamból az első két helyezett jutott tovább a negyeddöntőbe.