Vágólapra másolva!
A Blikk azt írja, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál pótválogató dönt majd arról, hogy a B döntőben Darázs Rózsa és Lajtos Szandra közül ki szerepelhet majd a váltóban.

A kvótát korábban a Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Kónya Zsófia négyes harcolta ki, de Kónya helyett végül Darázs Rózsa szerepelt a váltóban Szocsiban.

úA hivatalos indoklás ennek az volt az oka, hogy Kónya nem épült fel teljesen a betegségéből, de pikánssá tette a helyzetet, hogy a short trackesek szakágvezetője Darázs István, Rózsa édesapja.

A váltó nem jutott be a döntőbe, de kedden a B döntőben a pontszerzésért harcolhat. Most változás lehet a váltóban, Lajtos és Darázs harcol azért, hogy bekerüljön a többiek mellé.

"Az öt lány közül háromnak biztos a helye a váltóban. Nem kérdéses, hogy Heidum Bernadettet, Keszler Andreát és Kónya Zsófiát nem lehet kihagyni, a negyedik csapattag személyéről még dönteni kell Darázs Rózsa és Lajtos Szandra között. Őket egyéniben és váltóban teszteljük, s az eredmények alapján hétfőn születik meg a döntés – nyilatkozta a kínai Zsang Csing, aki már második éve segíti edzőként a magyarok felkészülését.

A Blikk azt írja, ha sikerül megcsípni a hatodik helyet, az fejenként 6,4 milliós jutalmat ér a versenyzőknek, de a hetedik helyet is honorálják 3,2 millióval.