Társoldalunk:

Björndalen a váltóval csinálta meg a történelmi aranyat

2014.02.19. 17:14

A norvég csapat nyerte meg a sílövők vegyesváltóját a szocsi téli olimpián. Ole Einar Björndalen eredményességben és az érmek számát tekintve is rekorder lett.

Eddig honfitársa, a korábbi sífutó Björn Dählie volt minden idők legeredményesebb téli olimpikonja. 8 arannyal és 4 ezüsttel állt az örökranglista élén, ezt múlta felül Björndalen 8 arannyal, 4 ezüsttel és 1 bronzzal.

A két férfi és két női versenyző alkotta csapatoknak 2x6, illetve 2x7,5 kilométert kellett teljesíteniük. A norvégok mögött a csehek érkeztek be a második helyen, a bronzérmet pedig az olaszok érdemelték ki.

Björndalen a harmadik emberként vette át a norvég váltót, ami ekkor még nagy csatában állt a csehekkel és az olaszokkal, az előbbiekkel holtversenyben állt. A 40 éves klasszis azonban hibátlanul lőtt, és jó tempót tartva elhúzott a hibázó riválisoktól, a befejező emberek között pedig már nem volt jelentős változás.

Björndalen Szocsiban már az első számában megnyerte a hetedik aranyat (10 km-es sprintben), ám azután háromszor is hiába próbálkozott, ez volt az utolsó száma.

sílövészet, 4x6/7,5 km-es vegyesváltó:
1. Norvégia (Tora Berger, Ole Einar Björndalen, Tiril Eckhoff, Emil Hegle Svendsen) 1:09:17.0 óra
2. Csehország (Ondrej Moravec, Gabriela Soukalova, Jaroslav Soukup, Veronika Vitkova) 1:09:49.6    
3. Olaszország (Lukas Hofer, Karin Oberhofer, Dorothea Wierer, Dominik Windisch) 1:10:15.2