Vágólapra másolva!
Az első futam után vezető osztrák Mario Matt nyerte meg a szocsi téli olimpia utolsó alpesí síversenyét, a férfi műlesiklást.

A második futamot rendkívül nehéz pályán kellett teljesítenie a mezőnynek - a horvát síző, Ivica Kostelic édesapja, Ante tűzte -, melyből a legjobb harminc síző közül 12-en ki is estek.

A leggyorsabbak sorában az első futamban kilencedik, világbajnoki címvédő osztrák Marcel Hirscher produkált először igazán jó menetet, mellyel egészen Matt csúszásáig az élen is maradt. Az aranyérmet azonban nem tudta megszerezni, mivel a 2001-ben és 2007-ben vb-győztes, 34 éves Matt 1.28 másodperces előnyéből csak egy másodpercet veszített el. Matt a szám legidősebb olimpiai bajnoka lett.

A bronzérmet a norvég Henrik Kristoffersen szerezte meg, aki 19 évesen és 235 naposan a legfiatalabb versenyző, aki téli olimpián alpesisíben érmet nyert.

A szám egyetlen magyar versenyzője, Farkas Norbert - aki egyben az olimpia utolsó magyar szereplője volt - 58.-ként vághatott neki a második futamnak, ám nem sikerült célba érnie. A 117 fős mezőnyből mindössze 45 síző tudta teljesíteni mindkét futamot.

eredmények, apesisí, férfiak, műlesiklás:
1. Mario Matt (Ausztria) 1:41.84 perc (1. futam: 46.70 másodperc/2. futam: 55.14 másodperc)
2. Marcel Hirscher (Ausztria) 1:42.12 (47.98/54.14)
3. Henrik Kristoffersen (Norvégia) 1:42.67 (48.49/54.18)