Társoldalunk:

Dörzsölt ügyvédek menthetik meg Pistoriust

2014.03.02. 15:38

Oscar Pistorius nyaralással és új, 19 éves barátnője társaságában készül a hétfőn kezdődő perre. A korábbi barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly Valentin-napon lelövő paralimpiai bajnok futóra azt kell rábizonyítania a vádnak, hogy szándékosan ölte meg a párját. A nyomozók szeretnének hozzájutni a sportoló iPhone-jának tartalmához, de Pistorius azt mondja, elfelejtette a kódot, ezért az Apple-höz fordultak segítségért. Életfogytiglant is kaphat, de megúszhatja egy figyelmeztetéssel is.

Hétfőn kezdődik az évszázad pere, legalábbis Dél-Afrikában így nevezik a barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly Valentin-napon megölő Oscar Pistorius ügyét. Szándékos gyilkossággal vádolják, az amputált lábú paralimpiai bajnok futó azzal védekezik, hogy azért lőtt rá éjszaka többször is a fürdőszobában a barátnőjére, mert azt gondolta, hogy egy betörő van a házban. A szomszédok hangos veszekedést hallottak a lövések előtt. Az előzetes hírek szerint 107 embert fognak meghallgatni az ügyben, törvényszéki szakértők, családtagok, barátok, szomszédok és Pistorius egyik volt barátnője is az esküdtszék elé vonul majd.

A legdörzsöltebb ügyvédek védik

A vádnak kell bebizonyítania, hogy szándékos emberölés történt, Stephen Tuson, a johannesburgi Witwatersrand Egyetem büntetőjogi professzora szerint ez rendkívül nehéz lesz. "Ha most kellene tippelnem, azt mondanám, hogy nem fognak megdönthetetlen bizonyítékot találni arra, hogy előre kitervelt gyilkosságról van szó. Az a legvalószínűbb, hogy vétlen emberölésért fogják elítélni, amelynek büntetése figyelmeztetéstől kezdve 10 évig tartó szabadságvesztésig terjedhet" - fogalmazott a büntetőjogi professzor. Halálbüntetés nincs Dél-Afrikában.

Felvetődhet a kérdés, hogy, ha vétlen emberölést állapítanak meg, akkor miért kaphat büntetést. Dél-Afrikában szinte mindennaposak a betörések, ezért létezik egy olyan törvény, amely kimondja, hogy önvédelem céljából használható lőfegyver, ha valakinek a birtokára illetéktelenek hatolnak be. 

Pistorius akár meg is úszhatjaForrás: AFP/Alexander Joe

Jules Epstein, a Widener Egyetem docense szerint azért is lesz nehéz dolga a bíróságnak, mert Pistorius a legjobban képzett jogászokat és törvényszéki szakembereket - nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a legdörzsöltebb ügyvédeket - szedte maga köré. "Egy jól felépített stáb sokszor mindennél többet ér" - mondta a docens.

Pornót nézett, elfelejtette a jelszót

A brit Independent lap hozzájutott néhány dokumentumhoz, ezek szerint közvetlenül a gyilkosság előtt a sportoló pornót nézett a mobilján. A nyomozók szerint közelebb vihet az igazsághoz, ha sikerül hozzájutni Pistorius iPhone-jának teljes tartalmához, ők főleg az SMS-ekre és a WhatsApp-üzenetekre kíváncsiak, az atléta azonban azt állítja, hogy elfelejtette a jelszót a telefonjához. A nyomozók ezért az FBI-hoz fordultak, hogy vegye rá az Apple-t, hogy törje fel Pistorius iPhone-ját, ezzel segítve a nyomozást.

A média érdeklődése is hatalmas lesz, miután a bíróság úgy döntött, hogy ezúttal élőben közvetítheti a televízió és a rádió a pert. A tárgyalóteremben három kamera lesz elhelyezve, azok képét egy Oscar Pistorius Trial csatorna fogja élőben adni, amelyet erre a célra hoztak létre, a közvetítés már vasárnap elindul és 24 órán keresztül tart majd. "Dél-Afrikában soha nem történt még ilyen eset, hogy az ország bálványa ilyen ügybe keveredjen, ez egész Dél-Afrikára tartozik" - hangzott a hatósági indoklása. Utoljára a sportolóknál O. J. Simpson ügyében volt ekkora a médiaérdeklődés, a volt amerikaifocistát szintén azzal vádolták, hogy meggyilkolta a feleségét.

A Time magazin által korábban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé beválasztott Pistorious az ügy média részét is profin kezeli, nem igazán ad támadási felületet a sajtónak, hiszen sem a Twitteren, sem az Instagramon nem frissíti a profilját a tragédia óta. A Twitteren az idén február 13-án éjszaka, a tragédia évfordulóján annyit kiírt, hogy a hivatalos honlapján néhány, szívből jövő szót olvashatnak tőle.

"Nincs szó, amely leírná, amit érzek a pusztító baleset miatt, amely akkora szívfájdalmat okozott mindenkinek, aki szerette, és még most is szereti Reevát. A fájdalom és a bánat - főleg amelyet Reeva szülei, családja és barátai éreznek - nagy szomorúsággal tölt el engem is. Reeva elvesztése és az a tragikus nap olyan traumát okozott nekem is, amely végig fogja kísérni az életemet” – olvasható a honlapján.

Pistorius szerint a volt barátnő halála élete végéig elkíséri őtForrás: AFP/Waldo Swiegers

Új barátnője van?

Ennek ellenére a Mirror brit lap néhány napja arról számolt be, hogy a 27 éves futó egy dél-afrikai üdülőhelyen, Knysnában nyaralt, így próbált meg felkészülni a tárgyalássorozatra. Eközben a meggyilkolt barátnő, Reeva Steenkamp apja stroke-ot kapott, és kórházba került. Reeva bátyja, Mike szerint a stroke akkor következett be, amikor az apa kinyitotta az újságot, és abban a közelgő perről írtak.

A továbbá a Sun arról számolt be, hogy Pistoriusnak már új barátnője is van, egy 19 éves orvostanhallgató, Leah Sky Malan, akivel decemberben, egy mozambiki nyaraláson ismerkedett meg. „Odavannak egymásért, a lány pedig segít neki átvészelni ezt a nehéz időszakot” – nyilatkozta a lapnak egy neve elhallgatását kérő forrás. A Sun szerint Leah már a szüleinek is bemutatta Pistoriust, akinek ezek szerint sikerült a lány szüleit meggyőzni arról, hogy csak baleset történt, amikor egy éve megölte akkori barátnőjét. Már csak a bírósággal kell ugyanezt elhitetnie.

A pert az Origón is nyomon követheti percről percre.