Társoldalunk:

Pistorius elhányta magát a bíróságon

2014.03.10. 14:37

A hétvégi szünet után a hatodik napjához érkezett a barátnője, Reeva Steenkamp szándékos meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius pere. A biztonsági őr mellett hétfőn tanúként hallgatták meg Gert Saayman patológust, akinek a vallomását nem közvetíthette élőben sem tévé, sem rádió, sem semmilyen internetes oldal. A paralimpiai bajnok atléta teljesen kikészült, miközben hallgatta, hogy milyen szenvedést okozott akkori barátnőjének, többször elhányta magát, egy vödröt kellett tenni elé a bíróságon.

A hétvégi pihenő után hétfőn folytatódott Oscar Pistorius tárgyalása, az első tanú Pieter Baba, a lakópark biztonsági őre volt, aki már pénteken is az esküdtszék elé vonult. Ezúttal az derült ki a vállomásából, hogy amikor Pistorius először felhívta a lövöldözés után, akkor azt mondta neki, hogy minden rendben, de közben sírt.

Baba hozzátette: a sportoló házában van olyan riasztó, amely betörés vagy veszély esetén a biztonságiaknál jelez. "Azt miért nem használta?" - tette fel a kérdést. Arról a sokkról is beszélt, amit akkor kapott, amikor meglátta, hogy Pistorius viszi le a lépcsőn Reevát, de arra nem emlékezett, hogy a sportoló milyen ruhát viselt.

Pistorius nem bírta hallgatni a patológustForrás: AFP/Siphiwe Sibeko

A bíróság ezt követően Gert Saayman patológust szólította tanúként. Saayman azt kérte, hogy ne közvetítsék a hangját se a rádiók, se a tévé, és a boncolási jegyzőkönyvben szereplő vizuális bizonyítékokat se mutassák meg az egész világnak, hosszab egyeztetés után sikerült megegyezni abban, hogy élőben nem közvetítik, amit Sayman mond, de később leírhatják az újságírók.

A patológus ismertette, hogy négy lövés érte Reeva Steenkamp testét, egy a feje jobb oldalán, egy a jobb könyökén, egy a csípője jobb oldalán egy pedig a bal kezén. További sérüléseket szenvedett a golyó darabjaitól, valamint a szétforgácsolódott ajtódaraboktól és több csontja is eltört. A nő egy szürke rövidnadrágot és egy fekete mellényt viselt.

A patológus szerint Reeva a halála előtt két órával még evett, Pistorius a vallomásában azt mondta, hogy este 10 órakor lefeküdtek, a gyilkosság azonban hajnali 3 óra 15 perc környékén történt. Kiderült, hogy Pistorius Black Talon nevezetű golyókkal lőtte le a barátnőjét, ezt a lőszert korábban betiltották Dél-Afrikában, mivel hatalmas kárt tud okozni a szervezetben.

A Black Talon elsütés előtt és után:

Miközben ezt a patológus ismertette, Pistorius előbb öklendezni kezdett, majd többször el is hányta magát, egy vödröt kellett tenni elé, a körülötte lévő mikrofonokat pedig elvették onnan, mert olyan hangos volt, hogy zavarta a tárgyalást. A bíróság idő előtt befejezte a hétfői napot, kedden folytatódik a per.