Vágólapra másolva!
Többek között Risztov Éva, Gyurta Gergely és háromszáz gyerekúszó kapott el valamilyen vírusfertőzést azután, hogy szombaton részt vett egy balatoni nyílt vízi versenyen. Az úszószövetség szerint a víz minősége rendben volt.

A hétvégi, Balatonfüreden megrendezett Magyar Úszás Napja után több száz résztvevő, köztük több neves magyar sportoló került kórházba vírusfertőzéssel - írja a Magyar Nemzet Online.

A lap szerint A jövő bajnoka nevű gyerekfutam háromszáz indulója közül "gyakorlatilag valamennyien ágynak dőltek, súlyos lázas, hasmenéses, hányásos tünetekkel", ezért "a hétfő reggeli edzést mindenhol le kellett fújni, mert nem volt, aki vízbe szálljon".

Kórházba került az olimpiai bajnok Risztov Éva és az Európa-bajnok Gyurta Gergely, valamint két lengyel meghívott versenyző, Nathalia Charlos és Mateusz Szawrymowicz (ők négyen végeztek a nyílt vízi Európa-kupa 10 kilométeres női, illetve férfi versenyének első két-két helyén).

A Magyar Nemzet úgy tudja, a tömeges fertőzés összefüggésben lehet azzal, hogy az utóbbi napokban jelentős halpusztulást észleltek a Balatonban. A Magyar Úszószövetség közleményében azt írta, hogy a szabályoknak megfelelően az esemény előtt kétszer megvizsgáltatta a víz minőségét, és a megyei kormányhivatal mindent rendben talált.