Vágólapra másolva!
Andy Murray a tavalyi történelmi wimbledoni teniszsiker óta nem jutott ATP-torna döntőjébe sem, most azonban legyőzve motiválatlanságát, új edzővel próbálja megvédeni címét. Rafael Nadal az elmúlt két kiírásban korán elvérzett, Novak Djokovic a csuklóját félti, Roger Federer viszont készen áll nyolcadik elsőségére. A nőknél nem lehet címvédés, de nem fogadnánk biztosan Serena Williams sikerében sem. Babos Tímea egyesben, párosban és vegyes párosban is szerencsét próbál.

Saját démonaival is harcolnia kellett Andy Murraynek, hogy ne adja fel végleg a teniszezést, és ott maradhasson a világ legjobbjai között. A brit teniszező tavaly óriási bravúrt hajtott végre Wimbledonban, hiszen Fred Perry 1936-os sikere, azaz 77 év elteltével lett ismét hazai győztese az angol nyílt teniszbajnokságnak.

Murray évekig készült erre a sikerre, és lépésről lépésre jutott egyre feljebb. 2005-ben a harmadik, 2006-ban a negyedik fordulóig, 2008-ban a negyeddöntőig jutott, majd 2009-11 között háromszor elődöntőt, 2012-ben döntőt játszott, míg végre 2013-ban Novak Djokovic 6.4, 7:5, 6:4-es legyőzésével a magasba emelhette a győztesnek járó trófeát.

Innentől azonban abszolút lefelé vezetett az út, az eltelt 12 hónap alatt még csak ATP-torna fináléjába sem jutott. Igaz, tavaly ősszel hátműtéten esett át, de a 2014-es évnek már egészségesen vágott neki. Mindhiába. Idén elődöntőig is csupán kétszer jutott, Acapulcóban a bolgár Grigor Dimitrovtól, a Roland Garroson pedig a spanyol Rafael Nadaltól kapott ki.

Nagy kérdés, hogy Murray milyen formában lesz Forrás: AFP/Andrew Yates

Motiválatlanság és edzőváltás

A Daily Record szerint a wimbledoni siker túl nagy hatást gyakorolt rá, a győzelmet követően egyik napról a másikra motiválatlan lett, eljutott addig a pontig, hogy alig bírta magát kiimádkozni az ágyból. Az idegen életérzés egyben félelemmel is töltötte el, hogy képtelen lesz visszatalálni régi önmagához, és nem jut vissza újra a csúcsra.

"A motiválatlanság nem jó érzés, hiszen egész életemben ahhoz voltam szokva, hogy legyenek céljaim. Voltak pillanatok, amelyek boldoggá tettek, de az edzések egyre inkább küzdelemmé váltak. Közben féltem, hogy a hátsérülésem miatt nem leszek már a régi, ezért is műttettem meg magam. Most ismét kezdem magam úgy érezni, mint régen" - nyilatkozta.

Ennek ellenére nem tudja, mit várhat magától Wimbledonban. 2014-ben egyetlen egyszer próbálkozott füves pályás versennyel, de Queensben a francia Paul-Henri Mathieu legyőzése után a legjobb 16 között 7:6, 6:2-re kikapott a cseh Radek Stepanektől.

"Tudom, hogy amikor kisétálok a pályára, mindenki a címvédőt látja majd bennem. De én nem azért leszek ott, hogy az elmúlt évre gondoljak. Arra szeretnék koncentrálni, hogy mit kell tennem idén" - mondta.

A bizonytalanság miatt szakított edzőjével, az amerikai Ivan Lendllel is. Az egykori csehszlovák csillag hihetetlen sokat segített Murraynek, kétéves közös munkájuk egy-egy US Open és wimbledoni elsőséget, illetve olimpiai bajnoki címet eredményezett.

Az új edzővel, Amelie Mauresmóval Forrás: AFP/Andrew Yates

Mauresmo lépett Lendl helyére

Murray most a francia Amelie Mauresmo irányításával próbálkozik, és azt mondja, szerencsére lecsengett a két hétig tartó óriási médiaérdeklődés a szokatlan páros iránt.

"Az első napokban nem volt minden tökéletes, ahogy pályára léptem edzések, fényképezőgépek százai kattogtak a közelünkben. Tudom, hogy ez normális, de szerencsére azóta már sikerült távol mindenkitől is edzenünk. Nem tudom, milyen formában leszek, de az biztos, hogy ha kikapnék az első fordulóban, az biztosan nem az ő hibája lenne."

De nem kell félteni Mauresmót sem, a korábbi Australian Open-bajnok és wimbledoni győztes teniszező, a francia Fed Kupa-csapat szövetségi kapitánya 2009-es visszavonulása után rövid ideig irányította honfitársa, Michaël Llodra munkáját, de részese volt a fehérorosz teniszező, Viktorija Azarenka világelsőségének, tavaly pedig Marion Bartoli wimbledoni elsőségéhez tett hozzá sokat tanácsaival.

Amennyiben Murray lendületet vesz, akkor Pablo Andújar, Roberto Bautista Agut, Fabio Fognini, David Ferrer vagy Dimitrov, Djokovics és Nadal legyőzésével védheti meg címét. Az Open-érában ez csupán négy teniszezőnek sikerült eddig: Björn Borgnak 1977-ben, Boris Beckernek 1986-ban, Pete Samprasnek 1994-ben és tíz évvel később Roger Federernek.

Nadal, Djokovic vagy Federer?

Ami a riválisokat illeti, Rafael Nadal, Novak Djokovic és Roger Federer ismét a legveszélyesebb, igaz, mindegyiküknél van némi rizikófaktor.

A 2008-ban és 2010-ben győztes, 206-ban, 2007-ben és 2011-ben döntős Nadal például hiába legyőzhetetlen salakon, az utóbbi két évben nem sikerült az átállás a füves borításra. 2012-ben a világranglista -100. cseh Lukas Rosol verte a második fordulóban tavaly viszont már az első meccsén elbukott a belga Steve Darcis (135.) ellen.

Tavaly a belga Darcis okozta az első nagy meglepetést Nadal legyőzésével Forrás: AFP/Ben Stansall

Djokovicot csuklósérülése aggasztja, a szerb azt mondta, most ugyan nem érez fájdalmat, de a borításváltás, a salakról a gyorsabb fűre való átállás miatt elképzelhető, hogy rosszabbodik az állapota. Ez majd kiderül az első meccsen, ahol a kazah Andrej Golubjov lesz a riválisa.

Federer hosszabb ideje nem jelent veszélyt a Grand Slam-trófeákra, viszont nagyon optimista, azt mondta, az utóbbi években most érzi magát a legesélyesebbnek Wimbledonban. A svájci eddig hétszer nyert a füves szentélyben, ezúttal az olasz Paulo Lorenzi ellen kezd, és reméli, nem jár úgy, mint egy éve, amikor a 2. fordulóban az ukrán Szergej Sztahovszkij (116.) leckéztette meg, és szakította meg páratlan sorozatát. Addig ugyanis Federer sorozatban 36 Grand Slam-tornán jutott negyeddöntőbe.

A múlt héten hallei trófeájával jelezte, hogy továbbra is számolni kell vele kedvenc borításán, pályafutása során négyszer fordult eddig elő, hogy a hallei diadal után begyűjtötte a wimbledoni Grand-Slam-győzelmet is.

Federer egy hallei sikerrel melegített Forrás: AFP/Carmen Jaspersen

A titkos esélyesek között ott van az eddigi legjobb profi szezonját futó 23 éves bolgár, Grigor Dimitrov, aki idén már három ATP-viadalt is megnyert: Acapulcóban keménypályán, Bukarestben salakon, a londoni Queen's Clubban pedig füvön győzött. A világranglista top20-as mezőnyének legfiatalabbja nem tagadja, nagyon sokat köszönhet barátnőjének, Marija Sarapovának, aki 17 évesen nyerte wimbledoni címét.

A nőknél sincs abszolút esélyes

Ami a női versenyt illeti, a címvédő Marion Bartoli a tavalyi meglepetésgyőzelme után visszavonult, így ismét az ötszörös bajnok Serena Williams a legesélyesebb. A világranglista-vezető amerikai idén három WTA-tornát nyert, de a két Grand Slam-versenyen betlizett: a melbourne-i nyolcaddöntőben a szerb Ana Ivanovic, a párizsi 2. fordulóban pedig a spanyol Garbine Muguruza búcsúztatta.

A legnagyobb kihívója a 2004-es győztes, friss Roland Garros-bajnok Marija Sarapova, az orosz klasszis azt mondta, szereti a kihívásokat, és a párizsi siker még éhesebbé tette. Kíváncsian várjuk, mit tud az év nagy felfedezettje, a román Simona Halep, illetve a lengyel Agnieszka Radwanska, aki 2012-ben éppen Serenától kapott ki a fináléban. De indul az AusOpen-bajnok kínai Li Na is, ő viszont még sohasem jutott tovább a negyeddöntőnél Wimbledonban.

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic a 14. kiemeltként vág neki párosban Forrás: AFP/Miguel Medina

Babos Tímea révén egy magyar résztvevő lesz. A világranglistán 94. soproni játékos nemcsak egyesben, de a francia Kristina Mladenovic oldalán párosban, illetve az amerikai Eric Butorac párjaként vegyes párosban is főtáblás.

Czink Melinda a selejtező második fordulójáig jutott, míg a 2010-ben junior bajnok Fucsovics Márton az utolsó körben esett ki. Tavaly ugyancsak csupán Babos képviselte a magyar színeket a főtáblán, akkor a nyitókörben kikapott a francia Mathilde Johanssontól.

Az első forduló érdekesebb párosításai

Férfiak:

Djokovic (szerb, 1.) - Golubjov (kazah)

Klizan (szlovák) - Nadal (spanyol, 2.)

Murray (brit, 3.) - Goffin (belga)

Lorenzi (olasz) - Federer (svájci, 4.)

Wawrinka (svájci, 5.) - Sousa (portugál)

Hanescu (román) - Berdych (cseh, 6.)


Nők:

S. Williams (amerikai, 1.) - Tatishvili (amerikai)

Kania (lengyel) - Li Na (kínai, 2.)

Halep (román, 3.) - Pereira (brazil)

Mitu (román) - A. Radwanska (lengyel, 4.)

S. Murray (brit) - Sarapova (orosz, 5.)

Kvitová (cseh, 6.) - Hlavácková (cseh)

Broady (brit) - Babos (magyar)