Vágólapra másolva!
A japán Nisikori Kej drámai, több mint 4 órás csatában legyőzte a harmadik helyen kiemelt, az idei Australian Openen győztes svájci Stanislas Wawrinkát az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes negyeddöntőjében.

Az öt szettben diadalmaskodó Nisikori előtt utoljára 1918-ban, azaz 96 évvel ezelőtt játszott japán férfi játékos elődöntőt a US Openen, akkor Kumagae Icsija vitte véghez ezt a bravúrt. Az összes Grand Slam-tornát tekintve 1933-ban volt utoljára japán elődöntős, akkor Szato Dzsiro jutott a négy közé Wimbledonban.

Nisikori győzelmének értékét növeli, hogy kevesebb mint két napja volt pihenni a negyeddöntő előtt, és az előző körben a kanadai Milos Raonic ellen 4 óra 19 percet töltött pályán.

Nisikorira az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovic vár, aki 3 óra 32 perc alatt búcsúztatta a brit Andy Murrayt. Djokovic sorozatban nyolcadik alkalommal vív elődöntőt az amerikai nyílt bajnokságon.

A női mezőnyben a hazai közönség előtt szereplő Serena Williams - aki eddig ötször nyerte már meg a US Opent (1999, 2002, 2008, 2012, 2013) - könnyedén ejtette ki az olasz Flavia Pennettát, és immár 19 találkozó óta legyőzhetetlen Flushing Meadows-ban.

eredmények, negyeddöntő, férfiak:
Djokovic (szerb, 1.) - Murray (brit, 8.) 7:6 (7-1), 6:7 (1-7), 6:2, 6:4
Nisikori (japán, 10.) - Wawrinka (svájci, 3.) 3:6, 7:5, 7:6 (9-7), 6:7 (5-7), 6:4

nők:
S. Williams (amerikai, 1.) - Pennetta (olasz, 11.) 6:3, 6:2
Makarova (orosz, 17.) - Azarenka (fehérorosz, 16.) 6:4, 6:2