Vajda szedi még a vérhígítót

Vajda Attila
Szeged, 2014. december 18. Vajda Attila olimpiai és világbajnok kenus sajtótájékoztatót tart Szegeden 2014. december 18-án. A sportoló bejelentette, hogy kéthetes kórházi kezelés után újra edz. Az EDF DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesületének kenusát mélyvénás trombózissal kezelték a szegedi klinikán. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Kéthetes kórházi kezelést követően már jól érzi magát, újra edz és továbbra is Rióra koncentrál Vajda Attila.

A szegedi olimpiai bajnok kenust mélyvénás trombózissal kezelték a szegedi klinikán, ahonnan hétfőn kiengedték, ám továbbra is vérhígítót szed.

A lábában levő tízcentis vérrögöt nem távolítják el az orvosok, hanem megvárják, míg magától lebomlik. Mivel genetikai hajlamot találtak nála a betegségre, további vizsgálatok szükségesek a jövőben.

Vajda úgy vélte, a szerencsétlen eset mégis szerencsés időszakban következett be, hiszen a felkészülés ezen szakaszában a téli futóedzéseket úszással tudták kiváltani edzőjével, Vécsi Viktorral.

Vajda még nincs teljesen túl a betegségen Forrás: MTI/Rosta Tibor

Peking olimpiai bajnoka kedd óta edz is, de nem terhelheti a bal lábát. Elsősorban a felsőtestét erősítheti, de a kitartó és türelmes munka eredményeként biztos abban, hogy a tavaszi edzőtáborra már a teljes testet megdolgozó edzéseken is részt vehet.

Célja továbbra is a milánói kvalifikációs világbajnokság, majd a 2016-os riói olimpia. Ahogy fogalmazott: az eset még erősebbé tette, nem tántorítja el a feladatottól, annyi a különbség, hogy a felkészülés mostantól orvosi felügyelet mellett zajlik.