Átadták a 3,2 milliárd forintos győri uszodát

Győr, 2014. december 20.
A 3,2 milliárd forintból elkészült új győri uszoda, az Aqua Sport Központ átadási ünnepsége 2014. december 20-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Győr, 2014. december 20. A 3,2 milliárd forintból elkészült új győri uszoda, az Aqua Sport Központ átadási ünnepsége 2014. december 20-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Átadták szombaton a 3,2 milliárd forintból elkészült új győri uszodát, az Aqua Sport Központot, ahol januárban a magyar női vízilabda-válogatott Világliga-mérkőzést játszik majd.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Győr fideszes polgármestere beszédében úgy fogalmazott, hogy a győriek a kormánnyal és a város vezetésével alkottak szépet, és sok győri álma vált valóra azzal, hogy 50 méteres medence épült a városban. A MOB elnöke reményét fejezte ki, hogy az élsportolókon kívül a fiatalok számára is "jó környezet" lesz az uszoda.

A mintegy tízezer négyzetméter alapterületű uszodában egy 50x25 méteres nagy, illetve egy 10x16 méteres tanmedencét építettek. A komplexum 1200 ember befogadására alkalmas.

A nagy medence nemzetközi minősítéssel rendelkezik, ózontechnológiás vízkezelő rendszert és Omega időmérő rendszert építettek ki, amelyek mind megfelelnek a Nemzetközi Úszó Szövetség előírásainak. Az uszoda része még 33 egyszemélyes, 4 csoportos és 2 edzői öltöző.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az építkezést jövőre folytatják, hiszen a kormánytól elnyert 9,6 milliárd forintos fejlesztésnek az uszoda építése csak egy része volt. Külső medencével, atlétikai és teniszversenyek, valamint labdarúgó-mérkőzések lebonyolítására alkalmas pályákkal folytatódik az építkezés.

Az átadó ünnepségen Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó úgy fogalmazott, hogy az uszoda nemcsak hazai, de világviszonylatban is megállja a helyét. Az ünnepség a győri vízisport egyesületek bemutatóival zárult.