Vágólapra másolva!
Hétfőn kezdődik Melbourne-ben az év első Grand Slam-tenisztornája. A férfiaknál sok fiatal tör a világklasszisok trónjára, de egyelőre meglepetés lenne, ha nem Federer, Djokovic vagy Nadal győzne. 

Január 19-én, hétfőn kezdődnek a főtáblás meccsek az Australian Openen, az év első GS-tornáján. A rekkenő hőség sok játékossal kibabrált már, az év eleji forma miatt sem vehetünk semmit holtbiztosra, a végső győztes ugyanakkor aligha lesz egy outsider. Lássuk, mit érdemes tudni a kéthetes melbourne-i őrület előtt!

Rafael Nadal ismét túl van egy viszonylag hosszú kényszerszüneten, ezek a kihagyások már egyértelműen rányomják a bélyegüket a pályafutására: nyár óta az elsőről a harmadik helyre csúszott vissza a világranglistán. Most januárban két hónapos pihenő után tért vissza a vakbélműtétje után.

Nadal nem lehet teljesen elégedett Forrás: AFP

Előbb elbukott egy bemutató meccset Andy Murray ellen, majd az igazi teszten, a katari tornán kikapott a selejtezőből érkező Michael Berrertől is. Pedig a spanyol az első szettet még behúzta.

"Idegesebb voltam a szokottnál" - ismerte el, nyilván abban a tudatban, hogy sokat számítana néhány sikeres felhozómeccs az idény elején. Közben a 34 éves Berrer elárulta, csak azért nem vonult vissza tavaly, mert a felesége engedélyezett neki még egy év profi teniszt.

Rengeteg pénzért játszanak

Bárki is nyeri meg a tornát, nagyon jól jár majd: idén rekord összdíjazás lesz, a 40 millió helyi dollárból egyformán 3,1-et utalnak majd át a férfi és a női győztes számlájára.
Craig Tiley tornaigazgató a pénz romlásával magyarázza az emelést, de 2007-ben még pont a mostani fele, húszmillió volt az összdíjazás - annyit csak nem inflálódott az ausztrál dollár nyolc év alatt.

Nadal megjegyezte, hogy "becsúszhat egy ilyen vereség, ha hosszú ideje nem játszottál, és kiestél a ritmusból, a versenyzésből. De az első szett remekül sikerült, sok nyerő fonákkal, hiba nélkül."

Ez már egy kicsit más

Nadaltól azért kicsit szokatlan egy nyert szettel büszkélkedni, és maga is elismeri, hogy 28 évesen, egy sérülés után "egy kicsit más" volt, mint korábban. Tavaly egyébként megnyerte a katari tornát, és azzal a lendülettel a döntőig jutott az Australian Openen.

Forrás: AFP/Fred Dufour

"Idő kell a legjobb forma visszanyeréséhez, ezt más játékosoknál is látni, én sem vagyok kivétel" - tette hozzá a spanyol. Korábban arról is beszélt, hogy már nem célja a világelsőség, ami elég meglepő a mindig maximalista Nadaltól. Abba azért kapaszkodhat, hogy a párost – Juan Monacóval – csak behúzta Katarban.

Federer és Djokovic uralkodik

2004 óta három Australian Open kivételével mindig Roger Federer vagy Novak Djokovic győzött. 2005-ben Marat Szafin, 2009-ben Nadal, tavaly pedig Stanislas Wawrinka állította meg őket. Federer és Djokovic most is egyértelműen esélyes a végső sikerre, Wawrinkától már meglepőbb volna a címvédés.

Federer 33 éves, tehát kérdés, végig tud-e zakatolni hét, három nyert szettre menő meccset, pláne Melbourne-ben, ahol időnként szó szerint meg lehet sütni egy tojást az átforrósodott borításon. De a svájcinak pazar volt a tavalyi éve, idén pedig gyorsan megnyerte a brisbane-i tornát, a döntőben karrierje ezredik sikerét aratva.

Federer-fan Sydneyben Forrás: AFP/Nikki Short

Djokovic tavaly a világbajnokság megnyerésével zárta az évet, utána pihenhetett, és bár télen a tenisz helyett vélhetően az újszülött fiával játszott, Katarban már indult – igaz, a negyeddöntőben megállította Ivo Karlovic. Négy év óta először kapott ki kemény pályán top 25-ön kívüli játékostól, de Karlovic nem egyszerű eset: 9092 ászt ütött a pályafutása során, egyetlen ember van, aki nála is többet tudott - a szintén horvát Goran Ivanisevic (10 183).

Tényleg jönnek a fiatalok?

Lesznek nagy hiányzók is Melbourne-ben: Jo-Wilfried Tsonga nem indul, a US Openen címvédő Marin Cilic sem, Juan Martín del Potro szereplése pedig január első hetében is kérdéses volt még, így bár borsot törhet egy-két sztár orra alá, győzni aligha fog.

Milos Raonic most már valóban az áttörés küszöbén áll, nem adta olcsón a bőrét a Federer elleni brisbane-i döntőben sem (6:4, 6:7, 6:4 a svájci szemszögéből). A US Openen döntőző Kej Nisikorinak saját bevallása szerint nagyon megnőtt az önbizalma, és jól sikerült a floridai felkészülése is.

Nisikori a legutóbbi GS-tornán, a US Openen döntőig jutott Forrás: AFP/Streeter Lecka

Nagyon eltökélt Grigor Dimitrov is, ráadásul elég kemény magával szemben: "Leendő GS-győztes? Ez remekül hangzik, de szavakkal senki nem nyert még nagy tornát. Bizonyítanom kell, elsősorban magamnak. Addig minden más csak üres beszéd" - mondta nemrég.

Az eltökéltségről pedig ennyit mondott: "Az első lépés a top öt. Onnan pedig már látszik a csúcs. Ahhoz viszont GS-t kell nyerni, ezt az utat nem lehet levágni." Dimitrovot ugyan nagyon simán verte Federer Brisbane-ben, de nem biztos, hogy a bolgár akkorra időzítette a csúcsformáját.

Tyson-rajongó a fehér sportban

Valós győzelmi esélye ugyan nincs, mégis érdekes lesz figyelni Borna Coricra. A 18 éves horvát hitvallása, hogy "nincs rosszabb az életben, mint átlagosnak lenni", ennek szellemében tavaly elkapta Nadalt, akivel 2013 szeptemberében tíz napig együtt edzett. Hobbibokszoló, Mike Tyson-rajongó, talán ezért sem fél senkitől, és képes erőn felül teljesíteni.

Federert ünneplik az ausztrálok egy bemutatómeccs végén Forrás: AFP/Nikki Short

A mostani AusOpen már a generációk nagy csatája lesz – az elszánt fiatalokról tavaly itt írtunk –, különösen az után, hogy Nadalnak, úgymond, már nem feltétlen célja a világelsőség, Djokovicnak pedig már nem a tenisz a legfontosabb. És ha a US Openen lehetett Cilic-Nisikori döntő, akkor miért ne láthatnánk Melbourne-ben is legalább egy hasonló menetelést?