Vágólapra másolva!
Az Egri Úszó Klubhoz igazolt, és márciusban már ott kezdi meg felkészülését Cseh László, akinek célja az olimpiai bajnoki cím megszerzése - hangzott el az egri önkormányzat sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó elmondta: szerződése lejárta után, decemberben távozott nevelőegyesületétől, a Kőbánya SC-től, azóta Törökbálinton edz gyerekkori trénerével, Plagányi Zsolttal. Az ő segítségével talált rá az egri klubra is, amellyel szerinte sikeresen felkészülhet a 2016-os riói olimpiára - tette hozzá. Cseh László kijelentette: legfontosabb célja az olimpiai bajnoki cím megszerzése.

Cseh Lászlónak környezetváltásra volt szüksége Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt



Habis László, Eger polgármestere úgy fogalmazott: nagy öröm és büszkeség Eger számára, hogy segítheti a világklasszist a felkészülésben. Hangsúlyozta: Cseh László példakép lehet az egri fiatal úszók számára, és az egri úszósportot újra az élvonalba repítheti.

Habis László elmondta: az egri közgyűlés csütörtökön egyhangúlag megszavazta, hogy négymillió forinttal támogatja Cseh László felkészülését, de mint hozzátette, az idén 12 millió forint szükséges az úszó edzésprogramjához, ezért több szponzorral tárgyalnak a maradék összeg előteremtéséért.


Plagányi Zsolt, az olimpikon edzője kijelentette: az eddigi alapozó edzések sikeresek voltak, versenyzője továbbra is motivált és nyitott az új módszerekre.


Cseh László a hétvégén Luxemburgban versenyez.