Vágólapra másolva!
Fontosnak és megtisztelőnek tartja, de már nem számolja a díjakat Hosszú Katinka, aki elfelejtette, hogy idén még vár rá egy elismerés a tavalyi teljesítményeiért: ő lett a tavalyi év legjobb európai úszónője. A 25 éves világklasszis feltűnően elegánsan adott interjút az Origónak. Szerinte fontos a megjelenés, mert ez is profizmust sugároz. Néha olyan fáradt, hogy attól fél, a rajtkőre sem tud felállni, de épp erről, a képességek határainak feszegetéséről szól edzőjével-férjével kidolgozott munkamódszere.

Felsorolni is nehéz, hogy Hosszú Katinka mennyi díjat nyert tavaly, úgy tűnik, a 25 éves úszónő is nehezen bírja követni, hol és milyen elismerést kapott, megfeledkezett arról, hogy a tavalyi teljesítményt elismerő díjeső idén is folytatódik. "Nagy megtiszteltetés, hogy másodszor is sikerült megnyernem ezt a díjat. Kicsit furcsán érzem magam, én már lezártam a 2014-es évet, az új céljaimmal készülök 2015-re, ezért el is feledkeztem erről a szavazásról, meglepődtem, amikor hívtak, hogy én nyertem" – mondta az Origónak a világklasszis úszónő.

Komolyabban veszik az elegánsan öltözött sportolót

A Magyar Úszó Szövetség egyik különtermében roppant elegánsan jelent meg Katinka és férje-edzője, Shane Tusup. A melegítőruhás sportolókhoz szokott újságírók elsőre nem is tudták mire vélni a változást.

"Úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogyan jelenünk meg egy-egy eseményen" Fotó: Polyák Attila - Origo

"Szeretek így öltözni, Shane-nel nagyon odafigyelünk erre, főleg most, hogy már egy márkát is építünk. Úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogyan jelenünk meg egy eseményen. Talán komolyabban is veszik a sportolót, ha elegáns" – magyarázza Katinka, akit 2014-ben az év legjobb úszójának, az év magyar sportolónőjének is megválasztottak, sőt egy hetilapnál az év embere is ő lett.

Profibbá tenni az úszósportot

Könyvet írt, versenyeket nyer, a világ minden pontján feltűnik, mindenhonnan tucatnyi éremmel tér haza, és a média és a szurkolók kiszolgálására is marad még ereje. Persze, nem véletlenül cselekszik így, nem szeretne csak egy lenni a jó úszók közül. "Nem szeretnék csak egy olyan nyomot hagyni az úszósportban, hogy volt egy világbajnokság, amelyet megnyertem, és emiatt benne vagyok a történelemkönyvben. Azon vagyunk [Shane-nel], hogy profibbá tegyük az úszósportot, és meg szeretném mutatni a versenyzőknek, hogy az úszás is egy olyan sport, amiből meg lehet élni, olimpiai érem nélkül is. Ilyen dolgok járnak a fejemben."

Szövetség a magánéletben és a munkában Fotó: Polyák Attila - Origo

Amikor reggel felkel, nem csak az úszásra gondol, és komoly problémát okoz számára, hogy mindössze három órája marad az ügyintézésekre a két edzés között. Mégsem bánja, hogy ilyen sok a teendője, mert úgy érzi, ezzel megalapozza a jövőjét. "Nem szeretném, hogy ha majd abbahagyom az úszást, ne legyen mit csinálnom. De egyébként is imádom a pörgést. Nem tudok egy helyben sokáig ülni, mondjuk, ha nem edzenék, akkor lehetne látni, hogy hiperaktív vagyok, erre is jó a napi nyolc óra edzés. De ha nem lenne ennyi dolgom, akkor unatkoznék. Most nagyon élvezem, hogy pörög az életem.

Harc az izomláz ellen

Persze van, hogy a sok sporttól reggel nehezen indul a napja. "Egy-egy edzés vagy verseny után másnap reggel gyakran alig bírok kimászni az ágyból az izomláz miatt. De ez attól is függ, hogy hol tartunk a felkészülésben, hiszen ha három hete folyamatosan edzem, akkor a harmadik héten már nincs annyira izomlázam. Amikor egymás után jönnek a versenyek, akkor ahhoz is hozzászokik a szervezetem."

A mostani, év eleji időszak arról szól, hogy minden versenyszámban elindul. "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem sok. De ez a jó benne, ez kell az edzésre, hogy hullafáradt legyek, és alig tudjam megcsinálni. Ez az edzésnek jó, nekem viszont néha félelmetes. Például, amikor tudom, hogy a terv szerint a következő versenyszámban ki kell adnom magamból a maximumot, majd tíz perc múlva újra fel kell állnom a rajtkőre."

Ez a program a maximumról szól

"Próbálom azokat a gondolatokat elűzni, hogy úristen, nem kellene annyira nyomni az elsőt, hogy több erőm maradjon, de a mi programunk nem erről szól, hanem a maximumról. Arról, hogy meddig bírok elmenni, meddig tudom a teljesítményem határait kitolni. Félelmetes, mert arra gondolok, mi lesz, ha nem bírok már felállni a rajtkőre sem? Erre mondja Shane, hogy ha ez történne, akkor elértük a célunkat. De a világbajnokságon napi egy számnak simán bele kell férnie, ez egy könnyű programnak számít."

Tudja, hogy most már nem tehet meg bármit Fotó: Polyák Attila - Origo

A következő nagy versenye tehát a július 17-től augusztus 2-ig tartó vizes vb lesz, az olimpiáig viszont még másfél év van. "A kazanyi világbajnokság történései nem fogják befolyásolni a riói eredményeket. Természetesen azt meg lehet nézni, hogy ki hol tart, ki hogyan úszik, de egy év alatt akár az egész sorrend felborulhat. A kazanyi világbajnokság fontos nekünk, hiszen minden világbajnokság fontos."

Egy évben többször is lehet csúcsformában lenni

Hosszú Katinka állítja, mindkét eseményen a topon lehet. "Egy évben többször is lehet csúcsformában lenni. Azon vagyunk, hogy megtanuljam bármikor kihozni magamból a maximumot. Nem hiszem, hogy négy év felkészülés kellene ahhoz, hogy valaki egyszer csúcsformában legyen."

Az olimpiai negyedik helyétől, hiába nagyszerű eredmény, nem ájult el a magyar közvélemény, ám amióta Tusuppal edz, a magyar szurkolók talán első számú kedvenc sportolónője lett. Ezt a változást Katinka is érzi. "Az elején furcsa és nehéz volt (ezt a népszerűséget megélni), de ma már úgy gondolom, hogy ez segít nekem, mert tudom, hogy sokan figyelnek, és bíznak abban, hogy hozni fogom Magyarországnak az eredményeket. Emiatt is keményebben dolgozom nap mint nap, hogy ne hagyjam az embereket cserben. Ez fontos számomra. Amikor bemegyek a Komjádi uszoda medenceterébe, tudom, hogy az összes kis úszó engem figyel, és van, amikor sorban állnak, és figyelik, hogyan húzom fel az úszósapkámat. Jól tudom, hogy most már nem tehetek meg bármit."