Vágólapra másolva!
Kasza Róbert a 25. helyen végzett az öttusázók idei első világkupaversenyén, az Egyesült Államokban. A másik magyar induló, Demeter Gergely - a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint - sérülés miatt a lövészetekkel kombinált futás előtt visszalépett, így 35. lett.

Kasza számára nem jól indult a floridai Sarasotában rendezett viadal döntője, vívásban mindössze 12 asszót tudott megnyerni, miközben 23-at elveszített, így a 34. helyről kellett megkezdenie a felzárkózást. A 200 méteres úszásban 2:03.10 perccel a tizedik legjobb időt érte el, de összesítésben nem tudott előrelépni, hibátlan és szintidőn belüli lovaglásával viszont - amely a negyedik legjobb volt a mezőnyben - javított helyzetén, s 24.-ként kezdhette meg a kombinált számot, amelyben aztán egy helyet rontva ért célba.

Demeter a vívás után 21., az úszást követően 30., a lovaglás zárultával pedig 31. volt. A legjobb teljesítményt James Cooke nyújtotta, így az egy nappal korábbi női versenyhez hasonlóan - amelyben Samantha Murray végzett az élen - ismét brit győztest avattak. A női mezőny egyetlen magyarja, Alekszejev Tamara nem jutott be a döntőbe.

Eredmények, férfi verseny:
1. James Cooke (brit) 1427 pont
2. Jegor Pucskarjevszkij (orosz) 1421
3. Ilja Frolov (orosz) 1416
...25. Kasza Róbert 1369 (vívás: 12 győzelem/23 vereség/172 pont, úszás: 2:03.90 perc/331 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 12:14.27 perc/566 pont)
...35. Demeter Gergely 793 (17/18/202, 2:10.42/309, 282, -)
A vk-sorozat márciusban Kairóban folytatódik, majd áprilisban Rómában, április-május fordulóján pedig Kecskeméten rendeznek versenyt. A döntőre júniusban, Minszkben kerül sor, a férfi és női győztes olimpiai kvótához jut.