Vágólapra másolva!
A kormány támogatja a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a 2019-es gyorsasági világbajnokság, valamint a a 2017-es férfi és női szerenkénti torna-világbajnokság megrendezésére vonatkozó pályázatát.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint a rendezési jog elnyerése esetén a kormány biztosítja a szövetségnek a vb megvalósítására a 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben szükséges forrást. A kormány a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a világbajnokság rendezési költségeire a 2018-ban 160 millió forint, 2019-ben 633 millió forint állami támogatást biztosít - áll a határozatban.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a kormány a rendezési jog elnyerése esetén a MATSZ részére az idén 240 ezer svájci franknak (68 millió forint), jövőre pedig 360 ezer svájci franknak (102 millió forint) megfelelő forintösszegű támogatást biztosít a nemzetközi szövetségnek fizetendő licencdíj megfizetéséhez.

A kormány a vb megvalósítására a 2017-ben - a licencdíjon felül - összesen legfeljebb 280,35 millió forint összegű állami támogatást biztosít, valamint felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az idei és a jövő évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezet terhére biztosítsa a licencdíjon felüli szükséges forrást a MATSZ-nak.