Vágólapra másolva!
Györe László nem csupán edzett Novak Djokoviccsal, de párosban a szerb világelső oldalán pályára is lépett másfél hete a 2,083 millió dollár összdíjazású, dubaji keménypályás férfi tenisztornán. A fiatal vajdasági játékos sok tanácsot kapott Boris Beckertől, és úgy érzi, ha 15-20 százalékkal javulna, már idén bekerülhetne a top100-ba.

A két hónap alatt a világranglista 340. helyéről a 243. helyére előrelépett vajdasági teniszezőt Djokovic öccse, Djordje kereste meg az ajánlattal. "Az üzenetben az állt: Nole kérdezi, szeretnél-e, bírnál-e vele párost játszani Dubajban? Természetesen igennel válaszoltam. Nem tagadhatom, az a gondolat, hogy nemsokára a világ legjobb játékosával léphetek pályára és edzhetek, folyamatosan ott volt a fejemben, s nem tudtam maximálisan a játékra figyelni" - nyilatkozta a Magyar Szónak.

"A Djokoviccsal való edzés és páros óriási élmény volt. Érdeklődött, hol edzek, mik a terveim, beszélgettünk a teniszről, de főleg általános témákat érintettünk. Tanácsot az edzője, Boris Becker adott, aki azt javasolta, hogy szervánál jobban fordítsam el a csípőmet, jobban használjam a lábaimat" - mondta.

Györe Lászlónak nagy tervei vannak idén Forrás: Tenisuzivo.com/

Györe idén egy egyiptomi Future-tornát megnyert, a casablancai Challenger-versenyen elődöntős volt, Wroclavban viszont már az első fordulóban kiesett. Elindult a dubaji selejtezőben is, ott az első fordulóban a világranglista-86. osztrák Jürgen Melzer ellen nyert, de a következő körben a francia Lucas Pouille búcsúztatta.

"A Melzer elleni siker azért volt fontos mérföldkő a pályafutásomban, mert először sikerült legyőznöm játékost a top 100-ból, s megtapasztaltam, hogy egyenrangú ellenfél lehetek a top 100-asok ellen is" - vélekedett.

Párosban nem sikerült a bravúr, Djokovic oldalán az első fordulóban 6:2, 7:5-re kikaptak a Rohan Bopanna, Daniel Nestor indiai, kanadai kettőstől.

"Mindig olyan célokat tűzök ki magam elé, amelyek elérhetőek, de nem egyszerűek. Tavaly meghatároztam a 2015-ös célt, amely a top 150-be való bejutás volt, de mivel nagyon jól indult az év, elérhetőnek tartom azt is, hogy bekerüljek a világranglistán az első százba, ahol most két fiatal, az ausztrál Nick Kyrgios és a horvát Borna Coric van. 15-20 százalékkal kellene javulnom, s akkor én is ott lehetnék. A kitartás és az elszántság megvan bennem, de sok munka vár még rám" - tette hozzá.