Kegyetlenül elintézték a magyar junior világbajnokot

kiss nikoletta
A junior világbajnoki csapat
Vágólapra másolva!
A junior világbajnok Kiss Nikolettát úgy fejbe rúgta a kínai Jen Sze-csü, hogy ki kellett menteni a vízből. Az UTE hosszútávúszója sokat tanult az Abu-Dzabiban történtekből.

Élete első felnőtt Világkupa-versenyét nem tudta befejezni Kiss Nikoletta Abu-Dzabiban. A tavalyi balatonfüredi nyílt vízi világbajnokságon Kiss a 7.5 kilométeres junior egyéniben, majd Kiss Attilával és Orosz Ádámmal csapatban is világbajnok lett. Elmondása szerint azonban a felnőttek világa egészen más.

A junior világbajnoki csapat Forrás: Musz.hu

Elsötétedett a világ

"Jól ment az úszás, minden rendben volt, de csak a hajráig. Már 1500 méter sem lehetett hátra, amikor az első bójához érkezve benyomakodott közém és a német Angela Mauer közé egy hozzám képest óriási kínai, és én csak néztem, hogy miért is vált át hirtelen mellúszó lábtempóra. Aztán egy szemvillanással később rájöttem: úgy fejberúgott, hogy azonnal felrepedt a szám, majd kezdett elsötétedni előttem a világ. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy felemelt kézzel jelezzem a versenybíróknak a bajt, mire előkerült egy betegszállító jet-ski, ami a szó szoros értelmében kimentett a vízből. A versenyorvos a parton megállapította, hogy sokkos állapotba kerültem, ezért nyugtató injekciót adott be. Vérző szájjal még folytattam volna, mert ott voltam az első ötben, és erőt éreztem magamban egy jó kis hajrára, de kiütve, vagy inkább kirúgva semmire se mentem volna" – mesélte el a történteket Kiss Nikoletta a Telekom Sporthír Szolgálatának.

A felnőttekkel nem szabad ujjat húzni

A kínai versenyző nem foglalkozott Kissel, és végül a második helyen ért a célba az olasz Rachele Bruni mögött. Eddig nem érkezett hír arról, hogy fegyelmi eljárás indult volna ellene.

„A helyi versenybíróknak már az elején rendet kellett volna teremteniük, mert nyomós okuk lett volna erre, de úgy tűnt, hogy még a sárga és a piros zászló között sem tudnak különbséget tenni. Négy orosz is összefogott ellenem, ki akart csinálni, mert nyilván tudták, hogy tavaly junior világbajnokságot nyertem, de hiába szálltak rám, ők fáradtak el, és szakadtak le. Ez még belefért volna, de amit a kínai művelt, azaz kegyetlen volt. A kényszerű feladás ellenére is sokat tanultam. Az például tudatosult bennem, hogy a felnőtt nyílt vízi úszók kőkemények, nem szabad ujjat húzni velük, még ha 35-40 évesek is.”

Nem kell szégyenlősködni

A Széles Sándor vezette műhelyt képviselő Kiss Nikoletta előtt még három nagy kihívás áll az idei évben.

"Hatalmas kihívás számomra a májusi cancúni Világkupa-verseny, amely egyben válogató is a kazanyi világbajnokságra. Risztov Éva és Olasz Anna legyőzésében aligha bízhatok, de ha úgy adódna, hogy valamiért nekem jön ki jobban a lépés, nem fogok szégyenlősen lefékezni. Reálisan gondolkodva nekem a csapatversenyt kell megcéloznom. Bátorítást adhat az év legnagyobb versenyéhez a nyári ifjúsági Európa-bajnokság is, ahol a saját korosztályomban bizonyítva szeretnék még acélosabbá válni” - mondta Kiss.