Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután találkozott a 2017-es vizes világbajnokság szervezőivel és leendő támogatóival.

A szervező-bizottság által rendezett összejövetelen részt vett az uszodaépítést koordináló Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Fürjes Balázs kormánybiztos, a szervező bizottság két vezetője, Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, továbbá a vb-rendezésben fontos szerepet játszó kormányzati és önkormányzati vezetők, és az úszósportot eddig is támogató partnerek tisztviselői.

Orbán meglepte a vendégeket

A megbeszélésről Gyárfás Tamás elnök elmondta, hogy a kormányfő kiállása egyedi értéket jelent a szervező bizottság számára. "A meghívott vendégeket meglepte a miniszterelnök úr látogatása. Mindazok, akik felsorakoztak mögöttünk, további biztatást kaptak, hogy pártállástól függetlenül jó ügyet szolgálnak, hiszen – mint ahogy Orbán Viktor nyomatékosította – minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseményén Magyarország egésze vizsgázik."

Fürjes Balázs, Orbán Viktor és Gyárfás Tamás Forrás: MÚSZ

Amikor Magyarország elvállalta a vizes vébé megrendezését, akkor a bejelentésen Orbán Viktor elmondta, hogy ekkora eseményt még soha nem rendezett meg Magyarország, "kockázata van, de ha úszni meg lehet tanulni, akkor rendezni is."

Később kiderült, hogy körülbelül két focistadion árába kerül hazánknak a vébé megrendezése.

A vébé reklámozásába Klapka György is beszállt.