Vágólapra másolva!
Roger Federer tökéletes családi életet él, felesége, Mirka csodálatos asszony, a gyerekek pedig abszolút pozitív hatással vannak rá, nyilatkozta a világranglista második helyén álló svájci teniszező.

Már a harmadik fordulónál jár Roger Federer a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes küzdelmeiben, és a világranglista-második svájci eddigi mindkét mérkőzését a helyszínen látta felesége, Mirka, illetve ötéves ikerlányai, Myla és Charlene.

Nagyon könnyű velük, és abszolút pozitív hatással vannak rám” – idézte Federert a svájci Blick.

Federer lányai gyakran feltűnnek a teniszmeccseken Forrás: Twitter/Roger Federer

Hozzátette, hogy még nem tudja, meddig szeretne profiként játszani. "Majd meglátjuk, meddig teniszezem. Szerencsére csodálatos a kapcsolatom a feleségemmel" – célzott arra, hogy a családjától minden támogatást megkap a folytatáshoz.

Federer a 3. fordulóban a bosnyák Damir Dzumhur ellen lép majd pályára.