Serena Williams majdnem meghalt tüdőembóliában

Serena Williams, tenisz
UNITED STATES, New York : NEW YORK, NY - NOVEMBER 29: Professional tennis player Serena Williams attends the 25th Annual Footwear News Achievement Awards at the Museum of Modern Art on November 29, 2011 in New York City. Mike Coppola/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
2010-ben élete legszörnyűbb időszakát élte át Serena Williams, a világelső teniszező öt éve súlyos lábsérülése miatt kétszer is műtőasztalra került, és tüdőembólia miatt majdnem meghalt. Erről a Huffington Postnak adott interjújában mesélt, ahol elmondta, hogyan birkózott meg telt alkatával és az Indian Wells-i rassziszta támadással.

Serena Williams nehezen barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy amíg nővérét, Venust csinosabb alkattal áldott meg a sors, addig ő mindig is testesebb és vaskosabb volt. A húszszoros Grand Slam-győztes teniszező erről a Huffongton Postnak adott interjújában beszélt.

"Nem volt könnyű felnőni Venus mellett, hiszen ő mindig is modellalkatú volt, én pedig telt. Láttam, hogy a legtöbb női sportoló vékony, én pedig nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Az volt a legnagyobb feladatom, hogy megszeressem magam. Nekem más típusú példaképeket kellett találnom, de végül beláttam, az én alkatom is szerethető" - nyilatkozta.

Serena Williams megbékélt az alkatával Forrás: Mike Coppola/Getty Images/AFP

Túl a kemény időszakon

A két Williams lány erős köteléke abban is megnyilvánult, hogy nem nyilatkoztak egymás problémáiról sohasem. Serena sem beszélt nővére autoimmun betegségéről, de Venus sem árulta el, mi történt öt éve a húgával.

Amikor 2010-ben Serena egy óriási kötéssel a lábán, sántikálva mutatkozott, Venus csak annyit mondott, üvegbe lépett. Az interjúban azonban Serena úgy fogalmazott, ez volt messze a legrosszabb és a legijesztőbb sérülése.

"Arra emlékszem, hogy valami ráesett a lábamra, és elvágta az ínszalagomat.

Ezt tényleg kemény időszak volt a számomra" - mondta.

Véget ért egy fejezet

Mesélt a 14 évig tartó Indian Wells-i bojkottjáról is. 2001-ben a Williams nővérek elindultak a rangos versenyen, de rasszista támadások érték őket a nézők részéről, alkik fütyültek és huhogtak a lelátón.

A szörnyű élmény hatására az akkor 19 éves Serena úgy döntött, nem indul többet a tornán.

Idén márciusban, 14 év szünet után azonban visszatért, és bár sérülés miatt az elődöntőtől vissza kellett lépnie, pozitív élményekkel gazdagodott. "Nehéz volt feldolgoznom a 2001-ben történteket, órákon át sírtam az öltözőben. A Los Angeles-i hazaúton végig az járt a fejemben, hogy életem legnagyobb játékát veszítettem el, nem a teniszben, hanem az egyenlőség terén."

Serena és Venus Williams Forrás: AFP

Indian Wellsre mindig is úgy gondolt, mint egy befejezetlen ügyre.

"Most jött el az idő a visszatérésre. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mit is akarok csinálni, mi hiányzik még. Szerettem volna ezt a fejezetet lezárni függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív az eredmény. Volt ott valami, amivel szerettem volna szembenézni és legyőzni."

"A fiam szeret téged"

Azt mondta, a mostani tapasztalatai teljesen eltértek a 2001-es rémálomtól.

- jegyezte meg, és egy példával is előállt.

"Egy Indian Wells-i benzinkútnál odajött hozzám egy szülő és azt mondta: ’A fiam szeret téged.’ 11 éves kiskölyök volt, egy kisember, aki iskolába jár, és a barátaival együtt a rajongóm. Ekkor már tudtam, hogy jó döntést hoztam a visszatéréssel."