Vágólapra másolva!
Két évvel a pusztító dunai árvíz után ezúttal a szerdai vihar okozott súlyos veszteségeket a kajak-kenu sportágnak, több versenyző hajója is összetört – adta hírül a magyar szövetség.

Ezúttal nem a klubokat érték komoly károk, hanem a Magyar Kajak-Kenu Szövetség központi bázisát, a Csepelen található Kolonics György Vízisport Központot. Megsemmisült jó néhány válogatott versenyző hajója, és több épület is megrongálódott.

40 milliós kár keletkezett a sporttelepen Forrás: MKKSZ

A Gubacsi híd lábánál található vízitelep mindössze öt éve épült fel, ráadásul a válogatott versenyzők központi bázisán az elmúlt hónapokban jelentős bővítés történt. Összesen négy fát csavart ki gyökerestül az orkánerejű szél, ezek közül két óriási jegenye a szomszéd telekről dőlt át a kajak-kenu telepre. Az udvari tárolókban tartott milliós értékű versenyhajók jelentős része használhatatlanná vált.

– mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. – Jelentősen megrongálódott a műhely teteje, és ráesett egy fa az új épület áramelosztójára is, így a telepen jelenleg nincs áram. Ez utóbbi probléma remélhetőleg péntekre megoldódik, és utána megkezdődhet az épületek helyreállítása."

A Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman olimpiai ezüstérmes négyes hajója is megsemmisült Forrás: Kajakkenusport.hu

Csütörtökön egész nap zajlott a kármentesítés a telepen. A munkában a profi szakemberek mellett részt vett a központban edzőtáborozó világbajnok kenupáros, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, valamint az MKKSZ valamennyi férfi munkatársa is.

„A legfontosabb, hogy a válogató előtt álló sportolóink felkészülése nincs veszélyben, a szövetség a tartalék hajóiból tudott megfelelő sporteszközt biztosítani a számukra.

A tönkrement hajókat ennek ellenére minél előbb pótolnunk kell, és a megrongált épületek helyreállítását is elkezdjük” – tette hozzá Schmidt Gábor.

Az MKKSZ-nek a hajókra és az épületekre is volt érvényes biztosítása, így a szövetség bízik abban, hogy a körülbelül 40 millió forintos kárt a biztosító megtéríti majd.