Vágólapra másolva!
Verrasztó Dávid a második legjobb idővel jutott be a 400 m vegyes döntőjébe a kazanyi világbajnokságon. Hosszú Katinka is döntőzik 400 m vegyesen, ő a legjobb időt úszta az előfutamban.

A tavaly ezen a távon Európa-bajnoki címet szerzett Verrasztó az első száz után még nyolcadikként fordult, aztán háton alaposan belehúzott, és féltávnál már ő vezetett.

300 méternél is még az egyéni csúcsán belül úszott, végül az amerikai Kalisz mögött a második lett a futamában 4:11.99 perces idővel, és ezzel be is jutott a fináléba.

"Nem gondolkodom helyezésben, majd meglátjuk, hanyadik leszek. Az a lényeg, hogy jól ment végre az úszás a vébén. Jó úton haladok, végre sínen érzem magam" - mondta Verrasztó az úszása után.

A szám másik magyarja, Grátz Benjámin a futamában a hatodik lett 4:16.69 perces idővel, ezzel összesítésben a 13. helyen végzett.

Hosszúnak nem volt ellenfele

A nőknél is az utolsó napra maradt a 400 m vegyes, és Hosszú Katinka, valamint Jakabos Zsuzsanna az utolsó előfutamba került. Hosszú nagyon erősen kezdett, féltávnál és 300 méternél is a világcsúcson belül úszott, de akkora előnye volt, hogy az utolsó 100 métert már nem kellett teljes erőből lenyomnia, így is hatalmas fölénnyel nyerte a futamát 4:32.78 perces idővel.

Ha a döntő is így sikerül, akkor 200 vegyes után újra az övé lesz az arany Forrás: AFP

Jakabos féltávig tartotta a lépést az élmezőnnyel, aztán leszakadt, és végül a 6. lett 4:38.94-gyel, ez összesítésben a 11. helyhez volt elég, vagyis ő lemaradt a döntőről.

"Jólesett az úszás, kíváncsian várom a délutánt. Nagy csata lesz, mert vannak, akik csak erre a napra készültek. Remélem, frissen és koncentráltan fogok odaállni, és biztos, hogy mindent bele fogok adni" - nyilatkozta Hosszú.