Társoldalunk:

Hosszú Katinka máris vezeti a pontversenyt

2015.08.13. 14:34

Hosszú Katinka máris az élre állt a pontversenyben, miután négy számban győzött, egyben második, egyben pedig harmadik lett az úszók kétmillió dollár összdíjazású Világkupa-sorozatának moszkvai nyitóállomásán.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hírlevele szerint a keddi és szerdai oroszországi eseményen a magyar versenyző 81 pontot gyűjtött, s 24 pontos előnyre tett szert a nők rangsorában a második helyet elfoglaló ausztrál Emily Seebohmmal szemben, míg a harmadik orosz Vitalina Szimonovának az első megméretés után 30 pontja van.

Érdemes is szorgalmasnak és főképpen eredményesnek lenni, mivel a FINA jelentős összegekkel díjazza a kiemelkedően teljesítőket. Eleve különjutalom illeti meg az egyes szakaszok legjobbjait: az európai, az ázsiai és a közép-keleti részgyőztesek fejenként 50 ezer, az összetett pontverseny első helyezettjei pedig 100 ezer dolláros különprémiumot kapnak.

Hosszú Katinka összetettben 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is diadalmaskodott, s minden esélye megvan rá, hogy a hölgyeknél 2015-ben is övé legyen a 100 ezres fődíj.

Hosszú Katinka

Forrás: MTI/AP/Szergej Gric

A 26 éves magyar úszó - aki a vasárnap befejeződött kazanyi világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen arany-, 200 méter háton pedig bronzérmet szerzett - a hétvégén rajthoz áll a nyolcversenyes Vk-széria második állomásán is, amelynek szombaton és vasárnap a franciaországi Chartres ad otthont. Az egyes versenyhelyszíneken minden egyéni szám győztese az értékes pontok és az aranyérem mellett 1500 dollárra jogosult, az ezüstérmes 1000, a bronzérmes pedig 500 dollárt tehet zsebre. 

A 2015-ös Világkupa-sorozatot a korábbi évekétől eltérően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rendezik, éppen azért, hogy a versenyeken kvalifikációt lehessen szerezni a jövő esztendei riói olimpiára. 

Szeptemberben és októberben négy ázsiai helyszín következik (Hongkong, Peking, Szingapúr, Tokió), majd két közép-keleti viadallal (Doha, Dubaj) zárul a sorozat.