Társoldalunk:

Kiderült, Cseh László miért rajtol pocsékul

2015.08.19. 18:02

Cseh Lászlóról ma már mindenki tudja, hogy a vízben ő a leggyorsabb pillangóúszó, ám ahhoz, hogy ez olimpiai aranyban csúcsosodjon ki, a rajtján mindenképp javítania kell. A kétszeres világbajnok úgy érzi, hogy ezt a problémát még 29 évesen is orvosolni lehet, főleg, ha majd Magyarországon is lesznek megfelelő rajtkövek.

"Eddig, amilyen számokban indultam, nem volt szükség a jó rajtra" - mosolygott a pillangóspecialista úszó a Magyar Úszószövetség budapesti sajtótájékoztatóján.

Cseh László 50 méter pillangón harmadik, 100-on második, 200-on pedig első lett a kazanyi világbajnokságon; Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közbevetése szerint, ha 400-as táv is lenne, az úszóklasszisnak nem is kellene gyakorolnia a rajtot.

"Eddig ennek a területnek a fejlesztése elmaradt, eddig nem is tudtuk, milyen a jó rajt. Nem a reakcióidőmmel van gond, hanem a mozdulattal. Ma azonban nem könnyű Magyarországon a rajtgyakorlás, mert a rajtkövek nem hasonlítanak arra, mint amit a világversenyeken használnak. Ha egy-egy uszodában van egy-egy megfelelő rajtkő, az sem megoldás, mert nem lehet azokat mindig használni. Jó lenne, ha az uszodai fejlesztések során odafigyelnének a rajtkőfejlesztésre is" - javasolt megoldást a problémára Cseh.

A kazanyi pillangótermés

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ígéri, ő rajta lesz, hogy jobban tudjon startolni. "De nemcsak szemre kell jól kinéznie a rajtnak, hanem le kell kamerázni, az időeredményeket is mérni kell, és figyelni, hogy melyik mozdulatsor mennyire lehet hatásos a világversenyeken."

Azzal ő is tisztában van, hogy a pillangós számokban, amikor már a vízben van mindenki, ő a leggyorsabb, de ez nem mindig elég. "A rajtom, és amit utána láthatunk, az nem annyira dinamikus. A 200 pillangó döntőjében látható volt, hogy Chad (Le Clos) az elején elment másfél testhosszal, de nem azért, mert annyival erősebben kezdett volna el úszni az elején, hanem azért, mert jól rajtolt."

A háromszoros olimpiai ezüstérmes azonban nem bánja, hogy problémái vannak a rajttal, mert így legalább tudja, hogy mi az, amin javítani tud. "Ha úgy jövök ki, hogy ez volt a maximum, akkor most vakarhatnánk a fejünket, mert nem lenne miben fejlődni, de szerencsére így még maradtak javítani való lehetőségek."

Cseh ezzel együtt úgy érzi, olyan jól sikerült a vb-szereplése, hogy legszívesebben mindennap visszanézné az érmes úszásait. "Szívesen tekintek vissza az egész vb-re is, felkerülhetne az összes úszásom a napi kötelezően megnézendő listára. Örülök, hogy így sikerült, és meg tudtam mutatni, van még bennem energia az edzőváltás után. Jól sikerült a felkészülés, és biztató, hogy nemcsak mondom, hogy Rióban aranyérmet szeretnék nyerni, hanem ezzel a vb-arannyal jobban realitássá is vált."

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A 29 éves úszó nem bánja, hogy - többek között - Michael Phelps és Chad Le Clos személyében csúcsriválisokkal kell majd megküzdenie.Azért vannak a versenyek, hogy ne egyedül ússzunk, úgy unalmas lenne" - mosolygott Cseh, aki a vb után nem pihent sokat. "Sokszor csörgött a telefonom, a fülemhez nőtt, olyan sokan kerestek, de örültem neki, csakúgy, mint annak a sok biztatásnak, amit a szurkolóktól kaptam. Kedden is megállítottak, és azt mondták, hogy könnyezve néztek a tv-ben, ez erőt ad számomra."