Társoldalunk:

Új magyar távlatok nyíltak a riói bokszkvóták terén

2015.12.01. 19:09

A magyar szövetség négy magyar bokszolót jelölt a World Series of Boxing keddi, lausanne-i draftjára, közülük Harcsa Zoltánt és Bacskai Balázst ki is választotta egy brit és egy venezuelai klub. A két magyar szerződtetése új távlatokat nyit a riói olimpiai helyek megszerzése ügyében, ugyanis a májusi, bulgáriai olimpiai selejtezőn, amelyen a WSB és az APB bunyósai lépnek szorítóba, a 69 és a 75 kg-os súlycsoportban három-három olimpiai hely vár gazdára.

Szellő Imre, Bernáth István és Varga Miklós személyében az elmúlt években már három magyar bunyós is szerencsét próbált az AIBA félprofi csapat-világbajnokságában, a WSB-ben (World Series of Boxing). Akkora tülekedés még sohasem volt a helyekért, mint most, jelezve ezzel is, hogy innen talán könnyebb is kijutni a riói olimpiára, mint a százszázalékosan amatőrök részére rendezett versenyekről.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség öt ökölvívót jelölt a december elsején, kedden Lausanne-ban megtartott draftra, amelyen a tizenhat klub az ő szempontjukból külföldi, tehát légiós bokszolók közül választott. A szupernehézsúlyú Bernáth István időközben az APB-t, az egyéni félprofi sorozatot választotta, így maradt a 60 kilós Gálos Roland és Varga Miklós, a 69 kilós Bacskai Balázs és a 75 kilós Harcsa Zoltán. 

Két magyar is elkelt a 34 légiós között

A játékosbörzén a tizenhat klub (Istanbul Bosphorus, China Dragons, Cuba Domadores, Ukraine Otamans, British Lionhearts, Mexico Guerreros, Atlas Lions Morocco, USA Knockouts, Argentina Condors, Caciques de Venezuela, Rafako Hussars Poland, Russian Boxing Team, Astana Arlans, Baku Fire, Puerto Rico Hurricanes, Uzbekistan) a 2015-ös végeredmény fordított sorrendjében választott mind a nyolc körben, tehát elsőnek a két újonc, az üzbég és a török, utolsónak a bajnok kazah csapat, előttük pedig a döntőben vesztes kubaiak. 

Harcsa ZoltánForrás: MTI/Illyés Tibor

Más kérdés, hogy az említett négy klub nem választott a légiósok közül, mert valamennyien nemzeti csapatokat indítanak, ahogy az argentinok, a kínaiak, a marokkóiak, az azeriek, és az oroszok is.

Összesen 34 külföldi légiós kelt el, s nagy örömünkre két magyar bokszoló is csapatot talált. Előbb Harcsa Zoltánt választották ki a londoniak, a British Lionhearts, majd a következő körben Bacskai Balázs is célba ért a venezuelaiak révén.

Komoly erősítésnek tartják őket 

A két klubvezető, Matt Holt és Fran López egyaránt elismerően szólt a két magyar amatőr bunyósról, akiket csapatuk komoly erősítésének tartanak. Az most még nem borítékolható, hogy a január közepén esedékes első fordulóban számítanak-e Harcsára és Bacskaira (súlycsoportonként három bokszoló van egy csapatban), így az is lehet, hogy mindketten elutazhatnak a magyar válogatott január 8. és 22. között esedékes havannai edzőtáborozására.

Matt Holt és Fran LópezForrás: Ch. Gáll András

Harcsáék szerződtetése új távlatokat nyit a riói olimpiai helyek megszerzése ügyében, ugyanis a májusi, bulgáriai olimpiai selejtezőn, amelyen a WSB és az APB bunyósai lépnek szorítóba, a 69 és a 75 kg-os súlycsoportban 3-3 olimpiai hely vár gazdára. 

Forrás: Ch. Gáll András (Lausanne)