A magyar úszók 57 ezer eurót kaszáltak az Eb-n

Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszás döntőjében az úszók 12. rövidpályás országos bajnokságán a százhalombattai Kiss László uszodában 2015. november 12-én.
Százhalombatta, 2015. november 12. Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszás döntőjében az úszók 12. rövidpályás országos bajnokságán a százhalombattai Kiss László uszodában 2015. november 12-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A magyar úszók kapják a 220 ezres összpénzdíj több mint negyedét a netanyai rövidpályás Európa-bajnokság után, azaz a legjobb egyéni teljesítményeket díjazó rangsor alapján 57 ezer eurót vihetnek haza. Hosszú Katinka minden idők legjobb egyéni éremtermését érte el Netanyában, Cseh László pedig az Eb-történet legeredményesebb férfiversenyzőjévé lépett elő rövidpályán. A magyar csapat összteljesítménye is csúcs, ennyi aranyat még soha nem nyertek úszóink egy világversenyen.

A rövidpályás Eb-k 1996 óta íródó történetében eddig csupán kétszer fordult elő, hogy az éremtáblázat élén végző náció több aranyérmet szerzett, mint a magyar csapat 11 elsősége – és mindkétszer a hazai medence is segíthetett, hiszen 1996-ban, Rostockban 14-szer nyertek a németek, míg 2012-ben, Chartres-ban 12 elsőséggel zártak a franciák.

Ez minden idők legjobb magyar szereplése bármilyen úszó-világverseny tekintetében:

eddig a csúcsot a 2012-es debreceni nagypályás Eb jelentette (9 arany, 10 ezüst, 7 bronz), azelőtt a legendás torinói Eb volt még kimagasló 1954-ben (8-6-3) – illetve a rövidpályás viadalokon a chartres-i (2012, 6-4-2) és az eindhoveni (2010, 6-1-2) parádé.

Hosszú már Völker előtt

Természetesen az egyéni produkciók is kiemelkedőek. Hosszú Katinka hat aranyérmével és egy ezüstjével abszolút rekordot állított fel: korábban egy Eb-n hét érmet a német Sandra Völker tudott szerezni még 1996-ban (öt arany, két ezüst), de ő kétszer váltóban nyert, azaz a hét egyéni dobogós helyezés sosem látott produkció.

Hosszú Katinka Forrás: MTI/Kovács Anikó

Hosszú ráadásul csupán egy úszásával kerülhetett fel a pénzdíjas listára a szabályok szerint. Ha valamennyi egyéni teljesítménye számított volna, akkor a FINA-táblázat pontértékei alapján övé lenne az első hét hely (!), plusz még a 9. és a 10. is,

azaz más szabályrendszerben 104 ezer eurót is kereshetett volna.

Négyszáz vegyesen elért világrekordja így is MVP-címet ér a női mezőnyben (1004 pont), és ő az egyetlen, aki további 1000 pont feletti időket repesztett (a 400 vegyesen a döntőben úszott ideje, és a 100 vegyes világcsúcsa); a férfiaknál csupán Gregorio Paltrinieri 1500-as világrekordja ért 1000 pontnál többet.

Az éremtáblázat élcsoportja:

arany ezüst bronz
Magyarország 11 3 1
Olaszország 7 5 5
Németország 4 2 1
Oroszország 3 7 7
Svédország 3 2 2
Lengyelország 3 2 2

Cseh éremkollekciója lenyűgöző

A magyarok közül Cseh László második Európa-csúcsa (200 pillangó) a harmadik helyre volt elég a netanyai rangsorban, amiért 15 ezer euróval gazdagodott. Függetlenül attól, hogy csupán ezüstérmet ért, abszolút összevetésben Gyurta Dániel 200 mellen úszott ideje az ötödik legjobb a mezőnyben (10 ezer euró), jobb még Bernek Péter 400 gyorson aranyat érő teljesítményénél (7000 euró) is. Az ötödik pénzes magyar Kapás Boglárka, aki 9. lett a hölgyek között (5000 eurót kap ezért).

Cseh ötnapos mutatványa szintén egyedülálló, három aranyérmével a férfiak között lett ő a legjobb.

2005, 2007 és 2011 után negyedszer tudott triplázni egy Eb-n,

ennél pazarabbul csak Szczecinben ment neki négy éve, ott ugyanis volt egy bronzérme pluszban – ugyanakkor mostani két Európa-rekordja felér egy negyedik elsőséggel is akár.

Cseh László Forrás: MTI/Kovács Anikó

Összesített éremkollekciója pedig valóban lenyűgöző: 19 aranyérmével lehagyta a listát eddig vezető német Thomas Rupprathot (17), és jelenleg holtversenyben áll a szintén 19-et gyűjtő szlovák Martina Moravcovával.

Az igazán feltűnő számot viszont akkor kapjuk, ha idevesszük a nagypályás Eb-helyezéseket is: az ott szerzett 12 elsőséggel Cseh most 31-nél tart – mind egyéni szám! –, ez toronymagasan a legjobb az úszósport egyetemes históriájában.

Úszóink jövőre három nagy viadalon folytatódhat az éremhalomozás: elsősorban az augusztusi riói olimpián, továbbá májusban a londoni Eb-n, majd decemberben a windsori rövidpályás világbajnokságon. Rövidpályás Eb két év múlva esedékes, akkor Koppenhágában lehet újra remekelni.

Egyéni legjobb teljesítmények:

Férfiak FINA-pontok szám pénzdíj
1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1007 1500 gyors, 14:08.06 20 ezer euró
2. Marco Koch (német) 998 200 mell, 2:00.53 18 ezer euró
3. Cseh László 972 200 pillangó, 1:49.00 15 ezer euró
4. Gabriele Detti (olasz) 972 1500 gyors, 14:18.00 12 ezer euró
5. Gyurta Dániel 963 200 mell, 2:01.99 10 ezer euró
…7. Bernek Péter 955 400 gyors, 3:35.46 7 ezer euró
Nők
1. Hosszú Katinka 1004 400 vegyes, 4:19.46 20 ezer euró
2. Sarah Sjöström (svéd) 979 100 gyors, 51.37 18 ezer euró
3. Ranomi Kromowidjojo (holland) 977 100 gyors, 51.39 15 ezer euró
…9. Kapás Boglárka 944 400 gyors, 3:59.02 5 ezer euró