Vágólapra másolva!
Alig négy menet leforgása alatt befejeződött szombaton este Moszkvában az előzetesen sok szurkolót, szakembert megosztó, Roy Jones Jr. - Enzo Maccarinelli cirkálósúlyú összecsapás.

A két szebb időket is látott veterán ütközete a támadóbb felfogású, korábbi WBO világelső walesi Enzo Maccarinelli (41 győzelem, 7 vereség, 33 KO) szája íze szerint alakult, miután a negyedik felvonásban egy brutális jobbossal le- és kiütötte a félnehézsúly korábbi IBF-, WBC- és WBA-világbajnokát.

A 46 éves Roy Jones Jr. (62 győzelem, 9 vereség, 45 KO) arccal előre esve, nagyon rossz látványt nyújtva fejezte be profi karrierje 71. találkozóját.

A veterán sportoló október végén kapta meg az orosz állampolgárságot, így az amerikai születésű profi ökölvívónak ez volt az első mérkőzése új hazája színeiben.

Roy Jones Jr. a padlón Forrás: AFP

A rendezvényt tető alá hozó promóter, Vlagyimir Hrjunov megnyugtatott mindenkit, elmondta, hoyg Jones alapos orvosi vizsgálaton esett át, és szerencsére az elsődleges eredmények alapján nem szenvedett súlyos, maradandó sérülést. Arról még nem született döntés, hogy Jones folytatja-e a pályafutását.

Forrás: Profiboksz.hu