Cseh nem érti Hosszú problémáját

Cseh László
Netánja, 2015. december 4. Cseh László a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság férfi 200 méteres vegyesúszásának döntőjében 2015. december 4-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)
Vágólapra másolva!
Cseh László nem szembesült olyan problémákkal, mint az úszószövetséget keményen kritizáló Hosszú Katinka. Cseh úgy érzi, minden támogatást megkapott a szövetségtől, és ennek a remek kazanyi vb-szereplésében is szerepe volt.

"Nem is nagyon értem, hogy ő mire gondol, a szövetség nagyon sokat tesz értünk. Ha arra gondolok, hogy ebben az évben menyi mindent kaptam a szövetségtől, hogy jól szerepeljünk, akkor nem tudok egy rossz szót sem mondani. Persze mindenhol vannak hibák, és lehetne sok mindent másképp csinálni, de nem tudom mennyire jó ez, hogy az ünnepek erre ilyen nagy hangsúlyt fektettünk" - nyilatkozta Cseh a TV2 Tények című műsorában.

Őt nem kereste meg Hosszú

A 30 éves klasszis azt mondta, mindig le tudott ülni megbeszélni a szövetség vezetőivel, ha valamire szüksége volt, és ezeket a lehetőségekhez képest maximálisan biztosították számára. "A világbajnoki szereplésemhez az is hozzájárult, hogy azt a csapatot, amellyel dolgoztam, nagy részben a szövetség biztosította" - tette hozzá Cseh, aki Kazanyban egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert.

Azt is elmondta, hogy Hosszú Katinka őt nem kereste meg, de "az úszósport most elég erős, viszonylag jó irányba is halad, menni kell tovább, edzeni kell, és kicsit ki kell zárni a külvilágot".