Kokainügy: megfelezték Kucsera Gábor eltiltását

Kucsera Gábor, kajak-kenu
Kucsera Gábor, kajak-kenu
Vágólapra másolva!
A tavaly kokainfogyasztáson ért kajakosnak, Kucsera Gábornak korábban sikerült elérnie, hogy újratárgyalják az ügyét, és most megszületett a döntés is: megfelezték az eltiltását, és négy év helyett csak kettőt kell kihagynia.

A kajakos ezzel együtt úgy érzi, hogy alapvetően nem, vagy nem nagyon változott a helyzete.

Nem tudni, mit hoz a jövő

"A két év továbbra is nagyon hosszú idő. Ezalatt egyedül kellene edzenem, ami igen nagy kihívás.

Kissé csalódott vagyok, mert a büntetésem még mindig sokkal súlyosabb, mint a hibám, amit nem előnyszerzés céljából követtem el" - mondta ítélete kapcsán a 33 éves világbajnok kajakos a Borsnak.

Kucsera Gábornak így is nagyon nehéz lenne a visszatérés Forrás: AFP

A legrosszabb utat választotta

Kucserát a júliusi, szolnoki vb-válogató után ellenőrizték, és a vizeletében drogfogyasztás nyomaira utaló származékokat találtak. Utána azt nyilatkozta, hogy

csak lazítani akart, és a legrosszabb utat választotta.

"Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora károkat okoztam a kajak-kenu sportágnak, egy életen át szégyellni fogom magam" - fogalmazott az ügy kirobbanása után a kajakos.

Bár Kucsera azt mondja, nem előnyszerzésre használta a szert, a kokain ilyen irányú hatása kikerülhetetlen, tehát ha akarta, ha nem, előnyt szerzett vele.

A kokain hatását nem lehet kikerülni

"A versenyen történő mintavétel drog- és doppinghasználatra is irányul. A kokain teljesítményfokozó hatása közismert: a versenyző mentálisan és fizikálisan is jobban pörög, agresszívabb, nagyobb teljesítményre képes, kevésbé érzi a fájdalmat is" - mondta az Origónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.