Vágólapra másolva!
Petrekanits Máté, a terhelésélettan egyik legismertebb hazai szakértője egy vizsgálat alapján Hosszú Katinkáról már 11 éves korában megmondta, hogy világklasszis válhat belőle. A doktor szerint a Werder Bremenhez igazolt Kleinheisler Lászlót Felcsúton megmentették azzal, hogy albérletbe küldték, miközben az is kiderült, hogy sakkban ő a környék legjobbja.

"Hosszú Katinkának ismertem az apukáját, mivel én is bajai vagyok. Tizenegy éves volt, amikor elhozták a TF-re, hogy vizsgáljuk meg. Ekkor én azt mondtam, hogy óriási tehetség,

mesélte az Origónak Petrekanits Máté.

Ennek az alapja a sportolónő kiváló alkata, keringése, testösszetétele, szíve, légzésfunkciója volt. "Ha mindez megvan, és az illető megtanulja a sportági technikát és taktikát, akkor extra jó versenyzővé válhat."

Hosszú Katinka az edzőteremben Forrás: Facebook/Hosszú Katinka


Az egykori 146-szoros röplabda-válogatott doktor szerint az úszónő a férjével-edzőjével, Shane Tusuppal nagyon értelmes dolgot csinál. "Nem csak egy sportágat ismerek, az atlétikától kezdve a súlyemelésig többet is, és a különbség, hogy

A teniszezők például tudják, hogy télen el kell menni az ausztráliai nyárba, mert itthon csak megbetegednének. A férjével rájöttek, hogy el kell menni az optimális helyszínekre, úszni kell egy jót – ráadásul a versenyeken ezt még meg is fizetik –, és teszik ezt úgy, hogy nem terhelik túl Katinkát. Értelmesen összerakták azt az edzési és versenyzési módszert, amellyel Katinka tovább tud lépni."

A 26 éves sportolónőben Petrekanits szerint

könnyedén benne lehet még egy olimpia,

mivel nagyon sok olyan példa van, amely arról tanúskodik, hogy nem az életkor számít. "Az autós újságíró és kerékpáros Karlovitz Kristóf még 60 évesen is olyan élettani feltételekkel rendelkezett, mint egy 20 éves, vagy a Fradiban Keller Józsefnek volt a legjobb állóképessége, amikor 37 éves volt."

Így mentették meg a sakkban is király Kleinheislert

A sport és az adatelemzés kapcsolatát firtató U1 Sport Data Analytics Summit nevű konferencián előadást tartó Petrekanits már több ezer magyar sportolót vizsgált élettani szempontból, ugyanúgy ismeri a régi idők és a jelenkor kiválóságait. A Bernd Storck futballkapitány által felfedezett Kleinheisler László például az utóbbi hat évben többször is járt nála.

Kleinheisler (balra) a norvégok ellen góllal járult hozzá a magyar Eb-részvételhez Forrás: kicker.de


"Amikor megismertem őt Felcsúton, akkor állítólag szétvert egy biliárdtermet. Gellei Imre, a Puskás Akadémia korábbi szakmai igazgatója, kivitte albérletbe, és ezzel megmentette őt a magyar focinak. Kleinheisler most kijutott Németországba, és várhatóan benne lesz az Eb-keretben. Amióta vizsgálom, hat év alatt, nálam mindig kiváló értéteket nyújtott szívre, keringésre, fejre egyaránt. Azt mondták róla, hogy tanulni nem igazán szeret, pedig hihetetlenül jó feje van. Amikor bekerült az akadémiára,

Szóval nem az a lényeg, hogy történelemből, matematikából valaki milyen jó, hiszen attól még másban kibontakozhat a tehetsége."