Amatőr hiba miatt bukja az olimpiát a franciák sztárja

Yannick Agnel
Vágólapra másolva!
Jelen állás szerint nem védheti meg olimpiai bajnoki címét 200 méteres gyorsúszásban Yannick Agnel, mert csak harmadik lett a francia bajnokságon.

A 23 éves úszó ugyanakkor vitatja a végeredményt, és a nemzeti olimpiai bizottsághoz (CNOSF) fordul, de ha kell a nemzetközi Sportdöntőbíróságra (CAS) is elmegy.

A bizonytalanságot az okozza, hogy bár először Jeremy Stravius és Jordan Pothain mögött a harmadik helyre rangsorolták, és végül ezt is erősítették meg,

ő meg van győződve arról, hogy másodikként csapott a célba.

Hisz a többségnek

Az időmérő által felállított sorrend ellenére a tévéfelvételen úgy tűnik, hogy Agnel egyértelműen másodikként érte el a falat, megelőzve a végül másodikként rangsorolt Pothaint.

A képen látszik, hogy Agnel keze már a falnál van, míg a másodiknak kihozott Pothain még csak nyúl a fal felé:

"Én voltam a második, ez világos" - nyilatkozott Agnel még az előtt, hogy a versenybíróság véglegesen állást foglalt volna. - "A többség azt mondta, hogy egyértelműen én értem el a falat másodikként, ehhez kétség sem fért. És én hiszek nekik" - tette hozzá.

Videofelvételt nem használhatnak

Francis Luyce, az úszószövetség elnöke azt mondta, a szabályok szerint a videofelvételt nem vehették figyelembe a végső eredmény meghatározásánál. Agnel a 2012-es londoni olimpián a 200 gyors mellett a 4x100-as váltóval is aranyérmet szerzett, majd 2013-ban, a barcelonai világbajnokságon ugyancsak első lett mindkét számban.

Hasonló eset történt a 2008-as pekingi olimpián, ahol a 100 méteres pillangóúszás döntőjében úgy tűnt, a szerb Ante Cavic előbb érintette meg a falat, mint az amerikai Michael Phelps. Mégis Phelpset hozták ki győztesnek egy századmásodperc különbséggel, aminek az lehetett az oka, hogy nem mindig az nyer, aki elsőnek éri a falat, mert a beépített szenzor csak akkor érzékeli a célba érést, ha megfelelő erőhatás éri.

Phelps és Cavic, a bal oldali az amerikai:

Az AFP azt írja, ugyanez történt most Agnel esetében is, aki egyszerűen rossz helyen érintette meg a falat, és így nem állította meg az órát.