Társoldalunk:

Itt az idő, hogy aki félt, beszéljen

2016.04.11. 17:56

A Kiss László és a Magyar Úszószövetség körül kialakult botrány kapcsán eddig nem szólalt meg Szepesi Nikolett, aki korábban könyvében írt a versenyzőket érő lelki és fizikai bántalmazásról, de hétfőn hosszú Facebook-bejegyzésben adott hangot véleményének. 

Szepesi azt írja, eddig szándékosan nem nyilatkozott a sajtó képviselőinek Kiss László lemondása és az azt körülvevő botrány kapcsán, de úgy érzi, eleget hallgatott. 

Beszéljen mindenki, aki szenvedett

„Szándékosan tartottam magam távol az elmúlt napok, hetek Magyar Úszószövetséggel kapcsolatos botrányaitól. Már akkor is a háttérben maradtam, amikor Katka harcolt a vezetőséggel, holott naponta kerestek az újságok. A sajtó most is állandóan arra kér, hogy nyilatkozzak. Nem tettem. Eddig. Itt az idő, hogy én is és mindenki, aki szenvedett, aki félt, akit sarokba szorítottak valaha, beszéljen. Megkaptam, biztos megkapom ezúttal is, hogy nem elegáns oda piszkítani, ahol éveket eltöltöttem. Ja, mert nyilván az a korrekt, hogy azt hazudtolják meg, azt minősítik, azt bélyegzik meg, aki leírta, hogy kislány korában verbálisan terrorizálták, olykor megütötték, és hagyták, hogy molesztálják?!

Szepesi Nikolett 2007-ben az év magyar úszónője volt

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Engem, az édesanyámat és más szülőket kértek számon, és mondták: miért nem akkor léptünk, léptek föl a gusztustalanságokkal szemben! Remélem, mindegyik pokolra jut, aki ezzel nyugtatta a lelkiismeretét. És igen, én tanultam az esetből, ha nekem lányom lesz, és ilyen mocsokságok érik, nem hagyom annyiban a dolgot!” – jelentette ki határozottan Szepesi. 

Szándékosan tartottam magam távol az elmúlt napok, hetek Magyar Úszó Szövetséggel kapcsolatos botrányaitól. Már akkor is...

Közzétette: Nikolett Szepesi – 2016. április 11.

Az egykori úszónő arra is utalt, hogy van még mondanivalója a témával kapcsolatban, és tapasztalatait könyvben tárná a nyilvánosság elé. 

A teljes bejegyzést itt olvashatja el