Vágólapra másolva!
Dr. Hargitay András, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya úgy gondolja, hogy a csapat húzóemberei úgy is elhozhatnak a londoni Európa-bajnokságról féltucat aranyérmet, hogy a csúcsformájukat Rióra időzítve edzéskönnyítés nélkül készülnek a versenyek május 16-án kezdődő rajtjára.

A posztjára csaknem három évtized után visszatérő szakember számításai szerint Hosszú Katinka három aranyat is nyerhet, valószínűleg Cseh László és Verrasztó Dávid sem fog tétlenkedni, ám a felsorolás így sem teljes. A négy évvel ezelőtti, 26 éremmel, köztük 9 arannyal szolgáló debreceni Európa-bajnokságot viszont nem tekinti mércének, már csak azért sem, mert Gyurta Dániel kihagyja ezt az erőpróbát.

Az egykori háromszoros világbajnok - szerint elképesztően nagyot változott az úszóvilág az óta, hogy 1985 és 1988 között az első kapitányi korszakát élte, hát még ahhoz képest, amikor ő volt a 400 vegyes világcsúcstartója.

Hargitay András szövetségi kapitány Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Az 1974-ben felállított 4:28.89 perces világrekordom a maga idejében kiemelkedő teljesítménynek számított, ma viszont már csak arra lenne jó, hogy papíron kereken egy másodpernyi előnyt tudjak kimutatni az idén 4:29.89-cel Európa-csúcsot felállító Hosszú Katinkával szemben. Igaz, mi a maiakhoz képest kőkorszaki úszófelszerelésben versenyeztünk, 1972-ig azt sem tudtuk, hogy mi az a feszített víztükör, a mellúszásnál tilos volt a fejet a vízbe dugni, de a digitalizált világ, a mobiltelefon és a légkondíció előnyeit sem élveztük” – mondta a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Széchy óvott a csatazajtól

Hargitay elmesélte, hogy egykori mestere, Széchy Tamás mindig óva intett a sportági belviszályoktól, a versenyzőket elbizonytalanító pengeváltásoktól.

„Mostanában aztán kétszeresen is igaz az, hogy az Európa-bajnokságra, az olimpiára, de egyben már a jövő évi budapesti FINA világbajnokságra készülő úszóknak teljes nyugalomra van szükségük, a sportágon belül pedig békés egyetértésre. Amikor Tamás bácsi először győzött meg arról, hogy ne riadjak vissza a kapitányi tiszt betöltésének kihívásától, arra figyelmeztetett, hogy minden borulhat, ha csatazajtól hangos az uszoda. A megalkuvás nélküli feladatteljesítésre pedig ezekkel a szavakkal figyelmeztetett bennünket:

Az ő tanítványaként, vagy munkatársaként senki sem bújhatott ki a munka alól, és a kifogásokra sem volt igazán kíváncsi.”

Hargitay biztos a dolgában

Amikor először állt kötélnek, olyan úszóknak lett a szövetségi kapitánya, akikkel éveken át együtt versenyzett és aratott sikereket. Elég Darnyi Tamás, Szabó József, Wladár Sándor és Vermes Albán nevét említeni.

Hargitay András, Sós Csaba, Wladár Sándor Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mostani felkérése viszont vészesen viharos időkben érkezett. Rajta kívül valójában csak egy szakember neve jött számításba, de úgy tudni, hogy Sós Csaba szövetségi alelnök is az ő kinevezését támogatta. Hargitay biztos a dolgában, nem a nehézségeket sorolja, és azt sem tartja szükségesnek, hogy nap, mint nap ott álljon az egyesületi edzők háta mögött.