Vágólapra másolva!
A kanadai Milos Raonic az egykori világelső svájci Roger Federer pénteki legyőzésével bejutott a wimbledoni teniszbajnokság döntőjébe.

A világranglista hetedik helyén álló Raonic eddigi pályafutása során első alkalommal jutott be egy Grand Slam-torna fináléjába.

A pénteki elődöntőben a kanadai

23 ászt ütött és 11 kettős hibája volt,

ellenfele 16 ásszal, illetve öt kettős hibával fejezte be a meccset. A három és fél órás mérkőzésen Raonic mindössze egyszer, a harmadik helyen kiemelt Federer pedig háromszor veszítette el saját adogatójátékát.

Eredmények, elődöntő:
Raonic (kanadai, 6.) - Federer (svájci, 3.) 6:3, 6:7 (3-7), 4:6, 7:5, 6:3

A másik ágon:
Andy Murray (brit, 2.) - Tomas Berdych (cseh, 10) 6:3, 6:3, 6:3