Hosszú Katinka kapta meg Jakabos legerősebb számát

Jakabos Zsuzsanna
London, 2016. május 14. Az edzéshez készülődő Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszónő felveszi az úszósapkáját a londoni vizes Európa-bajnokság úszóversenyei kezdete előtt két nappal, 2016. május 14-én Londonban. (MTI/EPA/Patrick B. Kraemer)
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is indulni szeretett volna a riói olimpia úszóversenyén 200 méter pillangón, ám a magyar szövetségi kapitánynak választania kellett, és végül az Iron Lady mellett tette le a voksát.

"Korábban is egyeztettem Petrov Ivánnal, Jakabos Zsuzsanna edzőjével, így tudtam, ha Hosszú Katinka szeretné a kétszáz pillangót is, akkor ők elfogadják ezt" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hargitay András szövetségi kapitány.

"Mindkét lány vállalta volna a kétszáz pillangót és a kétszáz vegyest, az előbbi középdöntője viszont nagyon közel van az utóbbi fináléjához, és szakmailag úgy érzem, ha abból a szempontból hasonlítom össze a két versenyzőt, hogy melyikük hogyan bírja az egymás utáni úszásokat, akkor Katinkát felkészültebbnek érzem, ő ezt már többször végigcsinálta az elmúlt években" - tette hozzá a szakember.

Jakabos szurkolni fog Hosszúnak Forrás: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Kétszáz pillangón Szilágyi Liliánának van a legjobb ideje Magyarországon, így az ő indulása felől nem volt kétség. A második helyen századra ugyanolyan eredménnyel áll Jakabos és Hosszú. "Én készültem a kétszáz pillangóra és a két vegyesre is, ám

(...) Innentől kezdve nem tehetek mást, mint hogy nagyon szurkolok Katinkának ezen a távon is azért, hogy nyerjen egy érmet, és akkor bennem semmiféle rossz érzés nem lesz emiatt."

A Magyar Olimpiai Bizottság kedden 158 sportoló, köztük 35 úszó nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek.

A listából az még nem derül ki, hogy Hosszú Katinka mely számokban indul majd. A neve mellett annyi szerepel, hogy öt egyéni és egy váltószámban úszik majd, viszont összesen kilenc számban van A-szintje. Ami biztos, hogy 200 pillangón és 200, 400 vegyesen úszni fog, e mellé jön majd még két egyéni szám. Idén januárban - a riói menetrend és Hosszú vb-eredményessége alapján - mi arra tippeltünk, hogy a két vegyesen kívül 100 és 200 háton, illetve 400 gyorson próbál majd szerencsét Rióban.

Ilyen fotó maximum valamelyik vegyesszám döntője után készülhet Rióban - óriási siker lenne Forrás: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

A 2015-ös kazanyi vb-n az Iron Lady hét egyéni számban (200 és 400 méter vegyes, 100 és 200 gyors, 100 és 200 hát, 200 pillangó) állt rajthoz, a két vegyesszámban arany, 200 háton bronzérmet nyert.

Jakabos a tavalyi vb-n 50 gyorson 35., 200 vegyesen kilencedik, 400 vegyesen 11. lett.

Magyar úszók Rióban

nők:
György Réka (200 m hát)
Hosszú Katinka (5 egyéni és 1 váltószám - A-szinttel rendelkezik: 100, 200, 400, 800 m gyors, 100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes)
Jakabos Zsuzsanna (200 és 400 m vegyes, 4x200 m gyorsváltó)
Kapás Boglárka (400 és 800 m gyors, 4x200 m gyorsváltó)
Késely Ajna (200 és 400 m gyors, 4x200 m gyorsváltó)
Molnár Flóra (50 m gyors)
Risztov Éva (10 km, 800 m gyors)
Sebestyén Dalma (200 m mell)
Szilágyi Liliána (100 és 200 m pillangó)
Sztankovics Anna (200 m mell)
Verrasztó Evelyn (200 m gyors, 4x200 m gyorsváltó)

férfiak:
Balog Gábor (100 m hát, 4x100 m vegyesváltó)
Bernek Péter (200 és 400 m gyors, 4x200 m gyorsváltó)
Bohus Richárd (100 m gyors, 4x100 m vegyesváltó)
Cseh László (100 és 200 m pillangó, 4x100 m vegyesváltó)
Földházi Dávid (200 m hát)
Grátz Benjámin (4x200 m gyorsváltó)
Gyárfás Bence (4x100 m gyorsváltó)
Gyurta Dániel (100 és 200 m mell, 4x100 m vegyesváltó)
Gyurta Gergely (1500 m gyors, 400 m vegyes)
Holló Balázs (4x200 m gyorsváltó)
Holoda Péter (4x100 m gyorsváltó)
Kenderesi Tamás (200 m pillangó)
Kis Gergő (400 m gyors, 4x200 m gyorsváltó)
Kozma Dominik (100 és 200 m gyors, 4x100 m vegyesváltó, 4x200 m gyorsváltó)
Márton Richárd (4x200 m gyorsváltó)
Papp Márk (10 km)
Pulai Bence (100 m pillangó)
Pulai Vince (4x100 m gyorsváltó)
Rasovszky Kristóf (1500 m gyors)
Reményi Ármin (4x100 m gyorsváltó)
Szabó Norbert (4x200 m gyorsváltó)
Takács Krisztián (50 m gyors)
Telegdy Ádám (200 m hát)
Verrasztó Dávid (200 és 400 m vegyes)