Társoldalunk:

Megszüntették a nyomozást a molesztálással gyanúsított kajakedző ügyében

2016.08.02. 10:54

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az ellen a nagykanizsai kajak-kenu edző ellen, akit májusban lánytanítványainak molesztálásával gyanúsítottak meg.

Május végén ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a több sajtóorgánumban megjelent hírek, valamint az ezek alapján végzett adatgyűjtés során felmerült információk alapján. A nyomozást május 30-án kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indították, mondta el Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Nem veszélyeztette

Az eljárás keretében tanúként hallgatták ki a nagykanizsai sportegyesület több tagját, továbbá igazságügyi pszichológus jelenlétében a potenciálisan sértettként szereplő lányokat is. Az igazságügyi pszichológus szakértő a vizsgálat során kétséget kizáróan megállapította, hogy az edző a gyerekek erkölcsi, érzelmi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette - közölte a szóvivő.

Hozzátette: a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyomozást az elmúlt héten megszüntették.

Bajnokokat is

A jelenleg Nagykanizsán tevékenykedő, korábban több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is felkészítő szakember elleni gyanúról májusban a Blikk számolt be elsőként. A lap közlése szerint a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni.