Edzőik sem számítottak ilyen rajtra a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázóktól

Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, rövidpályás gyorskorcsolya
Szöul, 2016. március 12. A magyar Liu Shaolin Sándor (j) és testvére, Liu Shaoang, miután Sándor arany-, a fivére bronzérmet nyert a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság férfi 500 méteres döntőjében 2016. március 12-én. (MTI/AP/An Jang Dzsun)
Vágólapra másolva!
Még a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottat irányító szakembereket is meglepték azok az eredmények, amelyekkel tanítványaik elkezdték az elmúlt hétvégén a világkupa-sorozatot Calgaryban.

Erről Bánhidi Ákos edző beszélt szerdán az M4Sport Sportreggeli című műsorában, hozzátéve: a nyáron elvégzett komoly munka után reménykedtek abban, hogy legalább tartani tudják majd a tavalyi, sikeres idényben látott teljesítményt.

"Nagyon örülünk, hogy így sikerült kezdenünk,

de ebben a sportágban tényleg bármi előfordulhat" - mondta at edző, aki azt is elmondta, hogy a vk-szezon első két, tengerentúli állomásán, valamint a háromhetes szünet után következő két ázsiai helyszínen biztosan ott lesznek a mezőny legerősebb csapatai.

Liu Shaolin Sándor (j) és testvére, Liu Shaoang, Forrás: MTI/AP/An Jang Dzsun

A magyarok közül Calgaryban Liu Shaolin Sándor az 500 méteres táv világbajnokaként magabiztosan, országos csúcsot futva győzött, öccse, Liu Shaoang szintén országos rekordot elérve bronzérmet nyert 1000 méteren,

ezzel pályafutása első vk-érmét szerezte meg.

A Liu testvérek, valamint Knoch Viktor és Burján Csaba alkotta férfi váltó 5000 méteren aranyérmes lett, míg a Bácskai Sára Luca, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállítású női staféta az elődöntőben országos csúcsot döntött, a fináléban pedig harmadikként zárt.

- nyilatkozta Liu Shaolin Sándor, s hozzátette, a csapat valamennyi tagja nagyon motivált, s az összes versenyen, így majd a 2018-as pjongcsangi olimpián is minden meg fognak tenni a legjobb eredmények eléréséért.

A magyar válogatott péntektől vasárnapig az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben versenyez az idény második vk-viadalán.