Vágólapra másolva!
Nem mindennapi mentsége volt Harcsa Norbert ökölvívónak arra, hogy elkésett hetedik profi mérkőzésének mérlegeléséről. A huszonnyolc éves sportoló pénteken fülön csípett egy tolvajt, aki ellopta egy kisfiú mobiltelefonját. 

"Éppen ültem volna be az autóba, amikor megláttam egy zokogó kisfiút az utcán. Elmondta, hogy elvették tőle a telefonját. Láttam, hogy az út túloldalán fut egy fiatalember, rögtön utánaeredtem.

Ekkor közbeléptek a rendőrök is, így szerencsésen meglett a telefon. Sajnos így elkéstem a mérlegelésről, de legalább a gyorsítóedzés megvolt" – mondta az ökölvívó az M4 Sport stábjának.

Az esetet követően a kisfiú édesanyja a közösségi oldalán keresztül kereste azt a "Supermant", aki segített tízéves gyermekének. A szálak végül összefutottak: az anya elérte Harcsa Norbertet, és megköszönte neki, hogy segített a fiának.

Rácz Félix (Harcsa Norbert menedzsere és egyben a Felix Promotion tulajdonosa) pedig ingyenjeggyel lepte meg a családot, így a helyszínről szurkolhattak Harcsa Norbertnek, aki az észt Sergei Melis ellen győzött a székesfehérvári gálán.