Társoldalunk:

Még titok, hogy milyen számokban indul Hosszú Katinka a rövidpályás vb-n

2016.11.16. 15:22

Hargitay András szövetségi kapitány szerdán kihirdette a december 6. és 11. közötti, windsori rövidpályás világbajnokságon szereplő magyar úszóválogatott névsorát.

A szakvezető a magyar szövetség szerdai sajtótájékoztatóján – melyen Gyárfás Tamás elnök bejelentette, hogy nem mond le posztjáról – az összeállítással kapcsolatban annyit jegyzett meg, "nem az volt a célja, hogy nagy, hanem hogy eredményes csapatot" állítson össze.

Ezt a célt olyannyira komolyan veszik, hogy a keretbe kerüléshez megállapított szint erősebb, mint a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) általt megjelölt A szint. Egészen pontosan az előző rövidpályás világbajnokság – számoktól függően – 6-8. idejével lehetett a csapatba kerülni. Ez alól három meg nem nevezett kivétel van, akik 2-3 tizeddel maradtak el ettől a bizonyos szinttől. 

Hargitay András szigorú volt a szintekkel

Fotó: Polyák Attila - Origo

A csapatot a rutinos, több felnőtt világversenyt megjárt úszók mellett tehetséges fiatalok alkotják. Mint látható, a kapitány döntésének értelmében valóban Gyurta Gergely fog indulni 400 méter vegyesen, míg az eredetileg erre a számra jelölt Bernek Péter 200 és 400 gyorson bizonyíthat.

Titokzatos, taktikus

Egy úszó neve mellett nem olvasható csak, hogy milyen számokban fog indulni. Hosszú Katinka arra kérte a kapitányt, hogy a nevezések lezárása előtt ne hozza nyilvánosságra, hogy mely számokban lép rajtkőre a háromszoros olimpiai bajnok. Hosszúhoz kapcsolódik Verrasztó Evelyn indulása is: ő azért utazhat, mert Hosszú Katinka jelezte, hogy szívesen részt vesz a váltókban, de nem szeretne a délelőtti futamokban is indulni. És miután Barócsai Petrát edzőjével egyeztetve nem utaztatják ki, így Verrasztó lesz a váltó délelőtti tagja.

Hosszú Katinka egyelőre nem fedi fel a lapjait

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Clive Rose

A vb-n tíz férfi és öt női úszó indul egyéni számokban, köztük a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is, aki Gyárfást lemondásra szólította fel kedden. Az egyéniek mellett négy váltóversenyben lesz magyar érdekeltség a világbajnokságon.

A sajtótájékoztatón a Magyar Úszó Szövetséggel támogatói szerződést írt alá a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., illetve több válogatott úszó hosszú távú használatra Audi személyautót vehetett át.

A magyar vb-csapat:
férfiak:
Barta Márton (100 m vegyes, 200 m vegyes)
Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors)
Földházi Dávid (200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes)
Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors)
Kenderesi Tamás (100 m pillangó, 200 m pillangó)
Lobanovszkij Maxim (50 m gyors, 100 m gyors)
Márton Richárd (400 m gyors)
Rasovszky Kristóf (1500 m gyors, 50 m hát, 100 m hát)
Telegdy Ádám (100 m gyors, 200 m gyors, 100 m hát, 200 m hát)
Verrasztó Dávid (200 m pillangó, 200 m mell, 400 m vegyes)
4x50 m gyorsváltó
4x100 m gyorsváltó
4x200 m gyorsváltó

nők:
Hosszú Katinka (számait kérésére a rajt előtt hozzuk nyilvánosságra)
Jakabos Zsuzsanna (100 m gyors, 200 m gyors, 200 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes)
Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors)
Késely Ajna (200 m pillangó)
Verrasztó Evelyn (100 m gyors, 100 m vegyes)
4x200 m gyorsváltó
vegyes
4x50 m gyorsváltó