Társoldalunk:

Sporttörténelemmel folytatódott a Hosszú Katinka-káprázat

2016.12.08. 04:45

Hosszú Katinka mindkét szerdai döntőjét megnyerte a kanadai rövidpályás úszó-világbajnokságon, két versenynap után három aranyéremmel és egy ezüsttel a második helyen áll az éremtáblázaton. Hosszú ezzel minden idők legeredményesebb rövidpályás női úszója lett, és a varázslat folytatódik, a windsori vb vasárnap ér véget.

Katinka-dupla a medencében

Windsorban az esti program, vagyis amikor a döntőket rendezik, elképesztően látványos. A rajtkő mögött elhelyezett hatalmas méretű LED-falon mutatták be a versenyzőket, természetesen az országuk zászlójával. A medence felett, ahol eredetileg egy hokipálya áll, egy „információs körgyűrű” függeszkedett, tíz LED-es kivetítővel. Tiszta NHL! És tényleg, a tengerentúlon ez teljesen normális. Az is, hogy a sajtótribünről lifttel kell leereszkedni a nulladik szintre, ugyanis oda telepítették a vegyes zónát, ahol az újságírók és a sportolók találkozhatnak. A medence szintje alá süllyesztett folyosó felé lépcső vezet, az úszók ennek a legkevésbé sem örülnek, de kénytelenek elviselni.

Az esti kezdés előtt ütemes zenére melegítettek. Nem volt nehéz kiszúrni a hátravetett baseballsapkában közlekedő Shane Tusupot, Hosszú Katinka férje a 0-s pályán pillangózó felesége mozgását felügyelte akkurátusan. 

Hosszú Katinka szerdán ellenállhatatlan volt

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Gregory Shamus

Az amerikai Ray Crocker – korábbi úszó olimpikon, az 50 és a 100 gyors egykori világcsúcstartója – hangos esélylatolgatása vezette fel az esti műsort. Kedden Hosszú Katinka dominanciáját jósolta, szerdán szintúgy, és neki lett igaza. 

Indul a káprázatos Hosszú-show

Hosszú Katinka először a 200 pillangón volt érdekelt. Délelőtt – láthatóan energiatakarékos úszással – a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe. Katinka a 2015-ös kazanyi vb-n és a riói olimpián nevezett a számra, végül mindkétszer visszalépett. Leginkább azért, mert a program végén szerepelt a pillangódöntő, így nem vállalta a szereplést. Windsorban viszont már a második versenynapon letudhatta, élt is a lehetőséggel....

Lelkes „Hajrá, magyarok!” rigmus hallatszott, amíg a rajtkőre léptek a versenyzők. Hosszú kiválóan rajtolt, ha úgy tetszik, rajt-cél győzelmet aratott, egyszer lehetett csak aggódni, amikor kicsit ráúszott az amerikai Kelsi Worrell, de Iron Lady egy csodálatos delfinezéssel könnyen verte vissza a támadást. A 2014-es dohai ezüst után megnyerte a 200 pillangót, a legyőzött Worrell azon nyomban gratulált. Hosszú megjavította az idei legjobbját, akár ostromolhatta volna Mireia Belmonte világcsúcsát. 

Hosszú Katinka széles mosollyal pózolt a dobogó tetején

Forrás: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Ez elmaradt, mert hátravolt még a 100 hát döntője. Hosszú a kettes pályán indult, a kanadai közönség favoritjáé, Kylie Masse-é volt a legjobb időeredmény az elődöntőben. A döntő másképp alakult. 

Az olimpiai bajnok Hosszú Katinka szinte lemásolta a 200 pillangó forgatókönyvét: a rajttól fogva nem volt kérdés, hogy ki nyer. És tényleg nem. Katinka az utolsó 25 méteren tovább növelte az előnyét, hét tizeddel előzte meg a hazai pályán úszó Masse-t. Nagy előny. 

Hosszú Katinka a 200 pillangón elért győzelmével utolérte Jenny Thompsont, a 100 háton szerzett aranyérmével minden idők legeredményesebb rövidpályás női úszója lett. Már 9 aranyérme van a 25 méteres medencéből, az abszolút rekord a 14-szeres bajnok Ryan Lochte nevéhez fűződik.

Háromszoros riói aranyérmesünk a szerdai döntők után úgy nyilatkozott, hogy a vb első napjára nehezen pörgött fel, de szerdára már érezte azt az izgatottságot, amitől élvezni tudja a versenyzést és 100 háton valóra váltotta az álmát. Olvassa el Hosszú Katinka értékelését itt! 

Hosszú Katinka minden idők legjobbja lett

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Gregory Shamus

Hosszú Katinka két versenynap után három arany- és egy ezüstérmet nyert, s ezzel a második helyen állna a nemzetek közötti éremtáblázaton. A varázslat folytatódik, a vb vasárnapi zárásáig Hosszú könnyen megduplázhatja az aranyérmei számát. 

Kenderesi Tamásnak óriási élmény volt a vb

Kanyarodjunk még egy kicsit vissza a helyi idő szerint szerda délelőttre, amikor Bernek Péterrel, Jakabos Zsuzsával és Kenderesi Tamással is találkoztunk. Bernek Péter elárulta, miért nem vallott eddig az édesapjáról, és hogy mire készül 200 háton. Nem akartam, hogy apám halála elvigye a fókuszt, de félre ne értse senki, ma már örülök a bronzéremnek, még ha ez nem is tűnt úgy.  Várom a 200 hátat, jó lesz újra próbálkozni ebben a számban.” 

Jakabos Zsuzsanna maga volt a megtestesült boldogság a 100 gyors után. „Mennyivel más ez a kilencedik hely, mint a tegnapi. Továbbjutottam az elődöntőbe, élveztem az úszást.”
Az esti elődöntőben nem sikerült a bravúr, „Zsu” a 11. helyen fejezte be a versenyt. 

Kenderesi Tamás az „elcseszett” célba érkezéséről beszélt a 100 pillangó után, meg az is szóba jött, hogy miért nem tudta megjavítani a legjobbját. „Kiúsztam magam, sajnos, a beérkezést nagyon elrontottam. Nagy élmény volt itt lenni, megint kaptam egy hatalmas lökést a felkészüléshez a jövő évi világbajnokságra” – értékelt a szintén nagyon népszerű pécsi úszó. 

Mi történt még az uszodában?

A Smoke on the water rockklasszikus technósított alapjaira bevonuló 4-szer 50-es vegyesváltó szereplőit hatalmas szeretettel fogadta a közönség. Főképp a négyes pályán úszó kanadaiak miatt. Nem a hazaiak nyertek, még dobogóra sem kerültek. Az amerikai négyes győzött, világcsúccsal. A 2015-ben az év úszójának választott ausztrál Mitch Larkin győzött 100 háton, aztán végtelenül szimpatikus módon szinte az összes ellenfelével kezet rázott. 

A 4-szer 50 méteres gyorsváltót az oroszok nyerték, a magyar négyes a nyolcadik helyen végzett. Mivel a finn váltót kizárták, eggyel előrébb, tehát a hetedik helyre léptek a magyarok. 

100 mellen Gyurta Dániel kazanyi legyőzője, a német Marco Koch nyert. 50 mellen az amerikai Lilly King a jamaicai Alia Atkinsont előzte meg. Az ébenfekete hölgyről érdemes tudni, hogy Hosszú Katinka mögött ő lett a második a rövidpályás világkupa-sorozatban. Chad le Clos a keddi pillangógyőzelme után ezüstöt nyert 200 gyorson, meglepetésre az egyes pályán besurrant koreai Park Teahvan nyerte a számot. 

Windsori vízcseppek
A szerda nem volt olyan irtóztató hideg, mint az első versenynap. Csak a busz késett, nem is keveset, ami Windsorban amúgy nem szokás. Dohogott az utasközönség: a pocakos fehér, a nagycsaládos mexikói, a fegyelmezett arab, a lengén öltözött indiai. Így kászálódtunk fel az egyébként is tömött buszra.
Az Origo tudósítója 34 megállóig élvezte az ingergazdag társaságot, majd a préri kellős közepén felhúzott WFCU előtt két sarokkal szállt le a buszról. Onnan már csak két sarok volt a végállomás. A Windsor Family Council Union előtt nagy tömegben sorakoztak a gyerekek, őket iskolabusz szállította a helyszínre. Kellettek a lurkók, közönség nélkül csendes matiné lehetett volna a délelőtti program. Az úszás amúgy halad a korral, megérezte a szórakoztatóipar kihívásait. Minden versenyszám alatt aláfestő zene szól, a hosszabb távokon, mint Hosszú Katinka 800 méter gyorsa alatt több szám is felharsant, és a helyszínen szórakoztató konferanszié is versenyhangulatba igyekezett fanatizálni a közönséget. A gyerekek jól elvoltak, többször pacsiztak a vb kabalaállatával.

Kedden hét különböző nemzet tagjai nyertek, szerdán változott a képlet, hat különböző himnusz, az amerikai, az ausztrál, a koreai, a német és az orosz mellett Hosszú Katinka tiszteletére kétszer szólt a magyar a WFCU-ban – nem utoljára. 

Eredmények, 2. nap 

NŐK
200 m pillangó, világbajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:02.15 perc
2. Kelsi Worrell (Egyesült Államok) 2:02.89
3. Csang Csü-fej (Kína) 2:05.10

100 m hát, világbajnok:
HOSSZÚ KATINKA 55.54 másodperc
2. Kylie Jacqueline Masse (Kanada) 56.24
3. Georgia Davies (Nagy-Britannia) 56.45

4x50 vegyes gyorsváltó, világbajnok:
Oroszország (Alekszej Brianszkij, Vlagyimir Morozov, Marija Kameneja, Rozalija Nazsretgyinova) 1:29.73
2. Hollandia 1:29.82
3. Kanada 1:29.83
...7. MAGYARORSZÁG (Lobanovszkij Maxim, Telegdy Ádám, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn) 1:32.98

4x50 m vegyesváltó, világbajnok:
Egyesült Államok (Alexandra Margaret De Loof, Lilly King, Kelsi Worrell, Katrina Marie Konopka) 1:43.27 perc - új világcsúcs
2. Olaszország 1:45.38
3. Dánia 1:45.98

50 m mell, világbajnok:
Lilly King (Egyesült Államok) 28.92 másodperc
2. Alla Atkinson (Jamaica) 29.11
3. Molly Hannis (Egyesült Államok) 29.58

FÉRFIAK

100 m hát, világbajnok:
Mitchell Larkin (Ausztrália) 49.65 másodperc
2. Andrej Sabaszov (Oroszország) 49.69
3. Hszü Csia-ju (Kína) 50.02

100 m mell, világbajnok:
Marco Koch (Németország) 56.77 másodperc
2. Vlagyimir Morozov (Oroszország) 57.00
3. Fabio Scozzoli (Olaszország) 57.04

200 m gyors, világbajnok:
Pak Te Hvan (Koreai Köztársaság) 1:41.03
2. Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:41.65
3. Alekszandr Krasnyik (Oroszország) 1:41.95