Storcz Botond nem pályázik a kajak-kenu válogatott kapitányi posztjára

Kozák Danuta; Storcz Botond; Csipes Tamara, kajak-kenu, Rio 2016, olimpia
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. Storcz Botond szövetségi kapitány gratulál a győztes magyar női kajak négyesnek az 500 méteres verseny eredményhirdetése után a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 20-án. Az aranyérmes női kajaknégyes megvédte olimpiai bajnoki címét. Középen Kozák Danuta, jobbra Csipes Tamara. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A válogatottat nyolc évig irányító Storcz Botond nem nyújtott be pályázatot a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

A hétfő délután két órakor lejárt határidőig Hüttner Csaba, Simon Miklós, Szabó Attila és Vaskuti István adta be jelentkezését a posztra, az utánpótlás kapitányi tisztségre az eddigi kapitány, Hüttner Csaba és Szabó András kandidál - tájékoztatott az MKKSZ.

A parakenu szakág szövetségi kapitánya továbbra is az eddigi vezetőedző, Weisz Róbert lehet, mivel egyedül ő pályázott.

Storcz Botond szövetségi kapitány gratulál a győztes magyar női kajak négyesnek az 500 méteres verseny eredményhirdetése után a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 20-án Forrás: MTI/Kovács Tamás

A szakmai igazgatói posztra kilencen - Doma Gergő, ifj. Foltán László, Kubina Ádám, Parti Zoltán, Rajna András, Szabó András, Szabó Attila, Szekszárdi Ferenc és Vaskuti István - jelentkeztek.
Schmidt Gábor, az MKKSZ pénteken megválasztott új elnöke a délelőtti sajtótájékoztatón azt mondta,

négy év után január 1-jétől a vezetőedzői helyett ismét visszatér a szövetségi kapitányi poszt a felnőtt, az utánpótlás és a paraválogatottnál.

Ezek mellett a szakmai igazgatói tisztségre is pályázatot írtak ki, Csabai Edvin ugyanis hetekkel korábban jelezte, hogy nem folytatja a munkát. Hozzátette: még ezen a héten meghallgatják a pályázókat egy nyílt szakmai bizottsági ülésen, az elnökség pedig jövő hétfői ülésén hagyhatja jóvá a kinevezéseket.

Vissza a kapitányhoz

Schmidt Gábor úgy fogalmazott: az új alapszabály szerint a válogatottakkal kapcsolatos döntések visszakerülnek a szövetségi kapitányokhoz, ők dolgozzák ki a felkészülési programokat, amelyeket megvizsgál majd a versenysportbizottság, az elnökségnek pedig a jövőben csak jóváhagyási jogköre lesz. A kapitányok jelölik ki a válogatott kereteket és a csapatokat is.

Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos 2008 decemberétől volt a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, majd vezetőedzője.