Kétszáz nap múlva rajtol a budapesti vizes vébé

Cseh László, 100 méter pillangó
Hungary's Laszlo Cseh poses with his silver medal on the podium of the Men's 100m Butterfly Final during the swimming event at the Rio 2016 Olympic Games at the Olympic Aquatics Stadium in Rio de Janeiro on August 12, 2016. / AFP PHOTO / GABRIEL BOUYS
Vágólapra másolva!
Nyolcadik világbajnokságára készül Cseh László, aki 2003-ban Barcelonában a 400 vegyesen kezdte meg az éremgyűjtést. A 200 nap múlva rajtoló budapesti esemény azért számít különlegesnek, mert először úszhat hazai közönség előtt vébén.

„Mindenképpen jó, hogy jövőre nem kell útra kelni, és olyan feladatok tökéletes megoldására figyelni, amilyen például az akklimatizáció. Olykor a helyi szokásokhoz és közlekedéshez sem éppen könnyű alkalmazkodni. Nem véletlen, hogy egy ideje a felkészülés időszakában is jobban szeretek Törökbálintra vagy Egerbe járni, mint valamelyik magaslati vagy meleg égövi edzőtábort előnyben részesíteni" – mondta a négy olimpiáján négy ezüstérmet és két bronzot nyert úszó a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Hátrányt legfeljebb a magas elvárások jelenthetnek, bár ennek ellent mond, hogy három hazai rendezésű Európa bajnokságon hétszer is eljutott a dobogó legfelső fokáig.

Cseh László Forrás: AFP/Gabriel Bouys

„Öt évvel a debreceni triplázásom után minden tudásommal azon leszek, hogy nyerjek. Újdonságot az jelenthet, hogy 2017-ben új korszak kezdődik a sportágunkban, amelyet Phelps-nélküli érának is nevezhetnénk" – tette hozzá.

Jó pap holtig tanul

Nem sokkal a riói olimpia után, ahol ritkán megismétlődő hármas holtversenyben lett ezüstérmes a 100 pillangón, kijelentette, hogy még mindig nem úgy úszik, amit tökéletesnek lehetne nevezni.

Cseh László és edzője, Plagányi Zsolt Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Rám is igaz az a mondás, hogy „jó pap holtig tanul", mert a technikámon még mindig lehet javítani, és a versenyzésem felépítése sem tökéletes. Ismerjük a hibákat, és Plagányi Zsolttal, az edzőmmel már azt is tudjuk, hogy mi a megoldás kulcsa." – hangsúlyozta Cseh László, aki októbertől mostanáig inkább csak szinten tartott, januártól viszont teljes gőzzel és megállás nélkül a budapesti világbajnoki sikeréért fog dolgozni.