Vágólapra másolva!
Tizenöt magyar versenyző indul a svájci St. Moritzban kedden kezdődő alpesisí-világbajnokságon, de a sérült Miklós Edit hiányában komolyabb elvárások nélkül.

"Hét női és nyolc férfi síző utazik a vb-re, de azt még nem lehet pontosan tudni, hogy ki melyik számban áll rajthoz, mert a rajtlistát csak egy nappal a futamok előtt véglegesítik" – mondta Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke.

A sportvezető szerint két számban lehet reális, hogy a legjobb harmincban végezzen magyar induló, méghozzá férfi műlesiklásban Samsal Dalibor és férfi szuperóriás-műlesiklásban Kékesi Márton, a többiek számára a tisztes helytállás és a tapasztalatszerzés a cél. Hozzátette, női lesiklásban, továbbá a férfi és női kombinációban, illetve a csapatversenyben nem lesz magyar síző.

Samsal Dalibor a legjobb harmincba juthat férfi műlesiklásban Forrás: AFP

Lesiklásban kedvenc pályáján akár éremeséllyel indulhatott volna Miklós Edit, azonban január 15-én bukott az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett verseny előtti hivatalos edzésen. Az olimpiai hetedik sízőnek elszakadt a keresztszalagja, egy csontdarab is letört, továbbá porcsérülést is szenvedett. Miklós Editet még aznap megoperálták, és legkorábban szeptemberben csatolhat sílécet.

A férfiaknál a gyors számokban a norvég Kjetil Jansrud és az olasz versenyzők harca várható az aranyérmekért, míg a technikás szakágakban az összetett Világkupában sorozatban ötször győztes és jelenleg is élen álló osztrák Marcel Hirscherre a norvég Henrik Kristoffersen és a francia sízők lehetnek veszélyesek.

Mikaela Shiffrin Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A nőknél Mikaela Shiffrin szereplését kíséri majd kiemelt figyelem, ugyanis az amerikai síző sorozatban harmadszor diadalmaskodhat műlesiklásban, ebben a számban ez a bravúr korábban csak a német Christl Cranznak sikerült, de a második világháború előtt még minden évben rendeztek vb-t, míg jelenleg csak kétévente. Shiffrin fölényesen vezeti az összetett és a szakági Vk-t egyaránt.