Budapesten tört meg Babos Tímea idei átka

Babos Tímea
Az egyes után a párosban is befejeződött az év első Grand Slam versenye Babos Tímeának
Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt Babos Tímea magabiztos győzelemmel jutott tovább szerdán a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna első fordulójából.

A világranglistán 33. magyar játékos a nyitókörben a török Ipek Soyluval (161.) találkozott, és rögtön elvette 18 éves ellenfele adogatását. A brék szemlátomást megnyugtatta a hazai kedvencet - aki idén még nem nyert mérkőzést világranglista-pontot adó tornán egyesben -, remekül kihasználta gyorsabb szerváit, és bréklabdákat hárított. Aztán 5:3-nál ismét elvette a szabadkártyás Soylu adogatását, így 41 perc elteltével szettelőnybe került (6:3).

A kiválóan szerváló Babos a második játszmát is brékkel kezdte, ám a török 2:2-re egyenlített, csakhogy ezután ismét elvesztette az adogatását. A közönség 4:1-nél már fellélegzett, 5:2-nél pedig kézzelfogható közelségben volt a továbbjutás.

A magyar játékos ekkor fantasztikus fogadásokkal eldöntötte a meccset,

amely 1 óra 17 percig tartott.

Forrás: AFP/Paul Crock

"A mai teniszben nehéz kötelező győzelmekről beszélni, de persze én voltam az esélyesebb. Örülök, hogy simán és jó tenisszel nyertem, és

- mondta az MTI-nek boldogan Babos, hozzátéve, a tallinni Fed-kupa-tornán aratott két győzelme is sokat segített.

"Az Australian Open óta jobban ment a játék, de rendre top 20-as és top 30-as ellenfelekkel találkoztam, sok döntő szettes meccs ment el, ebből tudok tanulni."

A 23 éves soproni teniszező elmondta,

nyolcaddöntős ellenfeléről semmit sem tud,

de az edzője már feltérképezte az orosz játékost. Babosra a 16 között ugyanis a selejtezőből érkezett Anna Blinkova vár, aki 148. a WTA-rangsorban.

Udvardy Panna és Anna Blinkova búcsúzott a párosok első fordulójában. A szabadkártyás magyar-orosz duó szerdán egy sima és egy szoros szettben kapott ki a negyedikként rangsorolt tajvani Hszieh Szu-vejtől - aki párosban volt világelső és kétszeres Grand Slam-bajnok - és grúz Okszana Kalasnyikovától.

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos (1.)-Soylu (török) 6:3, 6:2

korábban:
Dodin (francia)-Gálfi 6:4, 6:4
Wickmayer (belga, 5.)-Sinikova (bolgár) 6:3, 4:6, 7:5
Witthöft (német)-Cirstea (román) 6:3, 6:2
Hromacseva (orosz)-Allertova (cseh) 6:7 (6-8), 6:3, 6:4
Falconi (amerikai)-Stefkova (cseh) 4:6, 7:5, 6:4

nyolcaddöntő:
Szasznovics (fehérorosz)-Parmentier (francia, 6.) 7:6 (7-3), 6:4x

korábban:
Beck (német, 8.)-Stollár 6:2, 6:0
Safarova (cseh, 2.)-Hszieh (tajvani) 6:2, 6:1
Görges (német, 3.)-Vekic (horvát) 6:2, 6:2