Márton Anita az Európa-bajnokság legnagyobb esélyese

Márton Anita rio 2016 olimpia
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 13. Márton Anita a riói nyári olimpia női súlylökés versenyszámának eredményhirdetésén a Rio de Janeiró-i Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 12-én. Márton Anita országos csúccsal bronzérmet nyert. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Márton Anita abszolút esélyesként, a csúcsdöntés és a címvédés reményében indul a pénteken kezdődő belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon. Az olimpiai bronzérmes súlylökő 18,97 méterrel áll a nevezési lista élén.

"Bárki kifoghat egy rossz vagy jó napot, de tény, hogy

a nevezési lista alapján is én vagyok a legesélyesebb.

A célom, hogy megjavítsam a tavalyi vb-n elért 19,33 méteres országos csúcsomat és megvédjem a címem" - jelentette ki az MTI-nek a Békéscsabai AC versenyzője.

A női súlylökés selejtezőjét az első napon 10.50 órakor rendezik, majd még aznap, 17 órakor kerül sor a döntőre. "Ez így szokott lenni, Rióban is így volt, most viszonylag kevés idő lesz a selejtező és a döntő között. A cél ezért az, hogy elsőre megdobjam a szintet, és gyorsan biztosítsam a helyem a legjobb nyolc között" - nyilatkozott Márton Anita, aki csütörtök reggel utazik el Belgrádba.

Márton Anita Rióban országos csúcsot lökött Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Még nem versenyeztem abban a csarnokban, ezért is lesz jó, hogy csütörtök délután még kipróbálhatom." - tette hozzá. A múlt szombaton rendezett téli dobó ob-n - ahol a diszkoszvetést is megnyerte - Márton Anita 18,75 méterrel győzött, további négy dobása is 18 méter felett volt.

"Azért is örültem ennek az eredménynek, mert még munkában voltunk, hétfőn volt az utolsó kemény edzésünk. Most rápihenek az Eb-re, hogy jól felfrissült állapotban legyek, és

- mondta.

Márton Anita az elmúlt három évben fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m - ocs), tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m - ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m - ocs).