Babos bravúros győzelemmel nyitott Indian Wellsben

Babos Tímea
Babos Tímeára még vár a páros döntő
Vágólapra másolva!
Babos Tímea bravúros győzelemmel kezdte megy egyesbeli szereplését a 7,67 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztornán: a magyar játékos szetthátrányból fordítva 2 óra 57 perces mérkőzésen verte az amerikai Varvara Lepchenkót.

Eredmény, WTA-torna, Indian Wells, 2. forduló:
Babos Tímea (25.) – Varvara Lepchenko (amerikai) 4:6, 7:6 (7-2), 6:2

Előzetesen is nagy csatára lehetett számítani, hiszen a korábbi két mérkőzés is szoros csatát hozott. Mindkétszer a magyar játékos nyert: a 2014-es cincinnati tornán a legjobb 64 között 7:6, 6:4-re, míg 2013-ban Kantonban a legjobb 32 között 7:6, 7:5-re.

Az első szett ezúttal 69 percig tartott, Babos 2:0-ra meglépett, de ellenfele egyenlített, majd 4:4-nál már ő vette el a magyar teniszező adogatását, és megnyerte a játszmát.

Az 59 perces második szett sem indult jól: Lepchenko 1:1 után brékelt, 3:1-re is vezetett már, de Babos egyenlített, és végül következhetett a rövidítés. Az már egyoldalú volt, a magyar játékos 2-1 után sorozatban négy labdamenetet nyert, majd adogatóként zárta le a második felvonást.

A döntő játszma már Babosé volt, aki ugyan 6:2-hozta, de több bréklabdát is hárítania kellett. A magyar játékos következő ellenfele a 14. helyen kiemelt Jelena Vesznyina lesz.

„Elképesztően nehéz és hosszú meccsen vagyok túl. Büszke vagyok arra, hogy így kiküzdöttem a győzelmet. Rengeteg magyar szurkoló volt kint a meccsen, Indian Wellsben amúgy is mindig sok a néző. Ma is elképesztő élmény volt itt játszani. Köszönöm mindenkinek a drukkolást Vasárnap szünnap, egy kis tenisszel. Aztán hétfőn újra fel lehet venni a harcot" – nyilatkozta Babos a saját hivatalos honlapján.